Rálőttek Donald Trumpra, a volt amerikai elnök megsérült (VIDEÓ)

trump

Lövések dördültek Donald Trump pennsylvaniai nagygyűlésén, a volt elnököt a biztonságiak vitték le a színpadról. A felvétel alapján Trump kisebb sérülést szenvedett.

Lövések dördültek Donald Trump, volt amerikai elnök beszéde alatt Pennsylvániában. Trump először a füléhez kapott, majd lebukott a mikrofonállvány alá, ahol a biztonságiak azonnal körülvették, nagyjából egy percig maradt a földön.

Trump ezután felállt, és a levegőbe tartotta öklét, ezzel is jelezve, hogy rendben van. A biztonsági őrök lekísérték a színpadról, majd egy autóval szélsebesen távoztak. A felvételeken látni, hogy a volt elnök füle vérzik.

Az amerikai titkosszolgálat közölte, hogy Trump most már biztonságban van, és hogy védőintézkedéseket vezettek be a volt elnök körül.

Ez most egy aktív titkosszolgálati vizsgálat, és további információkat fogunk közzétenni, amint azok rendelkezésre állnak

- közölte a Secret Service szóvivője, Anthony Guglielmi az X-en közzétett bejegyzésében.

A támadó és a közönség egyik tagja meghalt a Guardian információi szerint.

Egyes források szerint a volt elnök fülét az üveg sebesítette meg, amelybe a golyó csapódott.

Figyelem, a hírt frissítjük!

(mm, sky)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?