Rakétacsapással fenyegette meg Izraelt az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka

Teherán |

<p>Atomlétesítményei elleni rakétacsapással fenyegette meg a zsidó államot, megtorlásul egy esetleges izraeli támadásra az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.</p>

"Ha a cionista rezsim megtámadná Iránt, rakétáinkkal bizonyosan csapást mérnénk nukleáris létesítményeire" - mondta Mohammed Ali Dzsafari tábornok, a Forradalmi Gárda (pazdarán) parancsnoka szombaton, az arab nyelvű iráni al-Alam televíziónak nyilatkozva.
    Irán azt állítja, hogy a mintegy 2000 kilométeres hatótávolságú, Sahab-3 típusú rakétáival Izrael egész területét el tudja érni. Számos megfigyelő azonban kétségét hangoztatja, hogy ezekkel az észak-koreai mintára készült rakétákkal Irán képes lenne pontos csapásokat mérni.
    Izrael a saját léte elleni fenyegetésként értékeli a teheráni atomprogramot. Az izraeli lakosság kétharmada helyeselné az iráni atomlétesítmények elleni megelőző csapást. Az izraeli kormány többször jelezte, hogy "minden opciót" fenntart magának, beleértve erő alkalmazását is, hogy megakadályozza az iráni atombomba kifejlesztését. 1981-ben Izrael hasonló megfontolásból egy látványos támadással lerombolta a francia segítséggel épült Ozirak atomerőművet Irakban.
    Dzsafari egyúttal cáfolta azt a sajtójelentést, amely szerint Irán hat hónapon belül képes lenne atombombát előállítani. A Stern című német folyóirat július közepén azt írta, hogy a német hírszerzés (BND) információi szerint Irán fél éven belül képes lesz atombombát gyártani és föld alatti atomrobbantást végrehajtani.
    "A német jelentés teljesen alaptalan" - hangsúlyozta az iráni tábornok. "Irán nem tervez semmilyen hasonló kísérletet. Az ilyen gyanúsításokkal és pszichológiai propagandával csupán az iráni technológiai haladást próbálják akadályozni" - tette hozzá.
    A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség diplomatái is kétségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy Irán ilyen rövid időn belül atombombát tudna gyártani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?