Putyin újra elnök lenne

Vlagyimir Putyin
Moszkva |

Vlagyimir Putyin orosz államfő bejelentette szerdán Nyizsnyij Novgorodban, hogy indul a jövő évi elnökválasztáson. A hivatalban lévő orosz államfő ezt a fennállásának 85. évfordulóját ünneplő GAZ autógyárban jelentette be.

A 65 éves politikusnak nagy az esélye arra, hogy a március 18-án megtartandó elnökválasztáson ismét fölényesen győzzön, közvélemény-kutatások szerint ugyanis a polgárok négyötöde támogatja annak ellenére, hogy Oroszország a gazdasági nehézségekkel küzd, konfliktusban áll a Nyugattal, és az államfő kormányzási módszereit a liberális ellenzék és külföld is bírálja. 


"Igen, jelöltetni fogom magam az Oroszországi Föderáció elnöki posztjára" -  jelentette ki az elnök, aki vagyonbevallása szerint maga is két ritka veterán Volga gépkocsi (egy GAZ M21-es és egy GAZ M21-R típusú) tulajdonosa.
Putyin gyakorlatilag 1999. december 31., vagyis Borisz Jelcin elnök lemondása óta irányítja az Oroszországot államfői vagy miniszterelnöki minőségben. A politikus negyedik alkalommal pályázik az elnökségre. 


Vlagyimir Putyint 2000-ban és 2004-ben négyéves időszakra választották meg államfővé, majd, mivel az orosz alkotmány nem enged meg kettőnél több egymást követő elnöki ciklust, távozott a tisztségből, amelyre Dmitrij Medvegyev addigi miniszterelnököt választották meg. Négyévi kormányfői tevékenység és az elnöki mandátum hat évre történő meghosszabbítását követően Putyin 2012-ben ismét államfő lett, Medvegyev pedig visszakerült a kormányfői pozícióba.  


Az orosz vezető az elmúlt hónapokban lebegtette az ismétlés lehetőségét. Idén októberben a Valdaj vitaklub tanácskozásán úgy fogalmazott, az elnök feladata az, hogy a kormányzás és gazdasági fejlődés szempontjából rugalmassá és egyben versenyképessé alakítsa át Oroszországot.   
Vlagyimir Putyint hívei a Szovjetunió széthullását követő zűrzavar utáni stabilitás megteremtőjeként és Oroszország nagyhatalmi státusának helyreállítójaként tisztelik, bírálói viszont autoriter és geopolitikai elégtételre törekvő vezetőt látnak benne.


A Levada Központ ezen a héten közölt felmérése szerint az oroszok 58 százaléka készül voksolni a 2018-as elnökválasztáson - ami jelentős visszaesés az 2008-as 75 százalékos választási készséghez képest -,  közülük pedig 67 százalék adná a szavazatát Vlagyimir Putyinra. 
Az orosz elnök 16 évig hírszerzőként szolgált a KGB-nél, majd 1991-ben a szentpétervári önkormányzat helyettes vezetője lett. Jelcin 1996-ban szólította az apparátusába, ahol karrierje gyorsan ívelt felfelé, majd a reformer vezető távozása után ügyvezető elnök lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?