Putyin katonai légitámaszpontot akar Fehéroroszországban

Minszk |

<p>Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap jelezte, hogy katonai légitámaszpont létesítését szeretné a szomszédos Fehéroroszországban. Ha ez megvalósul, akkor nyilvánvalóan ki fogja váltani Lengyelország és a balti országok nyugtalanságát.</p>

Fehéroroszország mindeddig elzárkózott a tervtől, de a volt szovjetköztársaság jelentősen függ Oroszországtól az energiaellátás és pénzügyi hitelek területén - jegyezte meg az AP hírügynökség. Putyin utasította a védelmi és a külügyminisztériumot, hogy tárgyaljanak a fehérorosz partner hivatalokkal, és kössenek velük megállapodást. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök nem nyilatkozott Putyin kezdeményezéséről. A két elnök pénteken találkozott a dél-oroszországi Szocsiban. Oroszországnak van már radar- és haditengerészeti kommunikációs létesítménye Fehéroroszországban, de ez volna az első támaszpont. Fehéroroszország azért alkalmas hely ilyen bázisnak Oroszország számára, mert szomszédos Ukrajnával és három európai uniós és NATO-tagországgal: Litvániával, Lettországgal és Lengyelországgal. Valerij Karbalevics elemző szerint az ukrajnai válság miatt egy orosz katonai kontingens folyamatos állomásoztatása Fehéroroszországban felborítaná az erőegyensúlyt és potenciálisan növelné a feszültséget a térségben. Részben amiatt, hogy javítani akarja viszonyát a Nyugattal, Lukasenka semleges maradt az ukrajnai konfliktusban. "Nyilvánvaló, hogy a Kreml nyomást gyakorol Lukasenkára" - állapította meg Karbalevics.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?