Putyin-ellenes élőlánc Moszkva belvárosa körül

Moszkva |

<p>Tizenhat kilométeres élőláncot alkotott több ezer orosz ellenzéki vasárnap a Moszkva belvárosát körülvevő Szadovoje körúton "Ne hagyjuk Putyint bejutni a Kremlbe" jelszóval, egy héttel a március 4-i elnökválasztás előtt.</p>

A szelíd hóesésben egymás kezét fogó aktivisták gyakorlatilag egybefüggő láncot alkottak, leszámítva az utcák torkolatát, mert a polgármesteri hivatal csak úgy adott engedélyt a tüntetésre, hogy a forgalmat nem zavarhatja meg. Sok részvevő fehér szalagot vagy hasonló színű jelvényt tűzött a mellére - az ellenzék ezt a színt választotta tiltakozása jeléül a decemberi tüntetések óta.
A moszkvai rendőrség 11 ezer, az ellenzék 30 ezer főnyire becsülte a részvételt. A liberális ellenzék egyik vezetője, Borisz Nyemcov üdvözölte a "fehér kör" létrejöttét Moszkva központja körül. Egy másik szervező, Vlagyimir Rizskov azt hangsúlyozta, hogy az emberek nem egyszerűen személyi változást akarnak, hanem a rendszer leváltását. Igazi reformok, társadalmi, gazdasági és politikai változások kellenek - mondta.
Rizskov közölte, hogy március 5-én és 10-én újabb tiltakozó megmozdulások lesznek, és később is folytatódnak, amíg el nem érik a céljukat.
A Zubov téren eközben ellentüntetés zajlott: fiatalok egy csoportja azt kiabálta, hogy "csakis Putyin, csakis a győzelem", nyakukban pedig szív alakú vörös jelet viseltek, rajta felirattal, hogy "Putyin mindenkit szeret". Komoly incidensről nem érkezett jelentés.
Vlagyimir Putyin 2000-2008-ban két elnöki periódust töltött ki, majd miniszterelnök lett. Győzelmét mindenki biztosra veszi már a választás első fordulóján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?