Putyin elfogadta Kim Dzsong Un meghívását

Putyin Kim Dzsong Un

Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadta Kim Dzsong Un meghívását, hogy „egy alkalmas időpontban” látogasson el Észak-Koreába – jelentette csütörtökön a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

Az oroszországi látogatáson tartózkodó Kim Dzsong Un szerdán találkozott Putyinnal a Vosztocsnij űrközpontban. A KCNA tájékoztatása szerint megállapodtak a két ország stratégiai és taktikai együttműködésének további erősítésében „a katonai fenyegetésekkel, provokációkkal és az imperialisták zsarnokságával” szemben.

Kim Dzsong Un az orosz elnök által az üdvözlésére rendezett fogadás végén észak-koreai látogatásra hívta meg Putyint az orosz elnök számára „alkalmas időpontban”. Putyin a KCNA közlése szerint „örömmel elfogadta” a meghívást.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azonban szerdán a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint azt közölte, hogy egyelőre nincs tervben Putyin phenjani látogatása.

Az orosz elnök szerdán a Rosszija 1 televízióban elmondta, hogy az észak-koreai vezetőnek Vlagyivosztokban bemutatják az orosz Csendes-óceáni Flotta képességeit, majd ellátogat a Távol-keleti Szövetségi Egyetemre és Orosz Tudományos Akadémia létesítményeibe, a továbbiakban pedig Komszomolszk-na-Amurében polgári és katonai repülőgépgyárakat keres fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?