Putyin: a Wagner nem létezik

wagner csoport

Felajánlottam a Wagner-csoporthoz tartozó zsoldosoknak, hogy lázadásuk után továbbra is együtt szolgáljanak Oroszországban – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy csütörtökön késő este megjelent interjúban, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Wagner jogilag nem létezik.

A Kommerszant című orosz újságnak nyilatkozó Putyin közölte, hogy ez egyike volt azoknak az ajánlatoknak, amelyeket a mintegy három tucat harcossal és a magánhadsereg alapítójával, Jevgenyij Prigozsinnal megtartott találkozón tett a múlt hónap végén, öt nappal azután, hogy meghiúsult a Wagner zendülése az orosz katonai hierarchia ellen. Az ajánlat szerint a harcosok 16 hónapra a jelenlegi parancsnokuk irányítása alatt maradhattak volna.

„Mindannyian összegyűlhettek volna egy helyen, és folytathatnák a szolgálatukat” – idézte a Kommerszant az elnököt. „Semmi sem változott volna. Ugyanaz az ember vezette volna őket, aki egész idő alatt az igazi parancsnokuk volt. Sokan bólintottak, amikor ezt mondtam” – mondta Putyin. Prigozsin azonban nem értett egyet – derült ki az interjúból. „Prigozsin (...) azt mondta, miután meghallgatott: nem, a fiúk nem értenek egyet egy ilyen döntéssel” – olvasható az interjúban.

Putyin azt mondta a lapnak, nincs lehetőség arra, hogy a Wagner a jelenlegi formájában megmaradjon. „A Wagner nem létezik” – mondta Putyin a Kommerszantnak. „Nincs törvény a katonai magánszervezetekről. Egyszerűen nem létezik” – hangsúlyozta az orosz államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?