Putyin: a Minszk elleni szankciók kontraproduktívak

Vlagyimir Putyin

Kontraproduktívak a Fehéroroszország elleni újabb szankciókra vonatkozó európai uniós tervek - figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott telefonbeszélgetésén a Kreml szerdai tájékoztatása szerint.

A két vezető politikus megvitatta a fehérorosz-lengyel határon kialakult migránsválságot és az ukrajnai konfliktust is.

Oroszország, amely támogatja Fehéroroszországot a lengyel határ migránsválságában, azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió közvetlenül tárgyaljon a rendezésről Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kormányával.

Ezt az álláspontot hangsúlyozta Vlagyimir Putyin a szerdai telefonbeszélgetésben is.  

Az orosz elnöki hivatal tájékoztatása szerint az orosz elnök nehezményezte, hogy a lengyel határőrök vízágyúkat, könnygázt és villanógránátokat vetettek be a Fehéroroszországgal közös határ illegális átlépését megkísérlő migránsok ellen. Mint mondta, bízik benne, hogy Michel meg tudja győzni Varsót, "állítsa le a migránsok elleni erőszakot, és kerülje el a helyzet eszkalációjára alkalmas lépéseket".

Az Európai Unió Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezetőt tette felelőssé az EU keleti határán kialakult válságért, ahol mintegy hétezer, többnyire iraki kurd bevándorló tartózkodott a lengyel határ közelében sátrakban, abban a reményben, hogy uniós területre léphet. Az EU szerint Lukasenka szándékosan idézte elő a helyzetet, válaszul a Fehéroroszország ellen bevezetett szankciókra.

Putyin a közlemény szerint aggodalmát fejezte ki a "kelet-ukrajnai feszültséget szító ukrán provokációk" miatt.

Az elmúlt hetekben az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió ismételten aggodalmát hangoztatta az Ukrajna körüli orosz csapatmozgások miatt, esetleges inváziótól tartva, amelyet Oroszország határozott cáfol. Moszkva a nyugati országokat vádolja azzal, hogy fenyegető hadgyakorlatokat hajtanak végre a határainál, egyebek mellett stratégiai bombázókkal, és a Kijevnek történő fegyverszállítással súlyosbítják a helyzetet.

Oroszország rendszeresen bírálja NATO-csapatok vezénylését határai közelébe, és az olyan országok NATO-csatlakozási törekvéseit - köztük Ukrajnáét és Georgiáét -, amelyeket a befolyási övezetébe tartozónak tekint.

Kelet-Ukrajnában 2014 óta tart az oroszbarát szakadárok elleni konfliktus, amely röviddel a dél-ukrajnai Krím félsziget Oroszország általi annektálása után tört ki, és azóta csaknem 13 ezer emberéletet követelt.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?