Putyin a jövő héten Teheránba látogat

Vlagyimir Putyin

A jövő héten az iráni fővárosba, Teheránba utazik Vlagyimir Putyin orosz elnök, ahol többek között Ebrahim Raiszi iráni és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik – közölte kedden Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Hozzátette, hogy a szíriai rendezés elősegítését célzó asztanai folyamatot szavatoló államfők találkozóját tartják meg Teheránban. A látogatást július 19-re tervezik.

Peszkov szólt arról is, a háromoldalú találkozó mellett kétoldalú találkozókra is sor kerül. Itt emlékeztetett előző napi kijelentésére, amely szerint szó van egy közelgő magas szintű találkozókról Putyin és Erdogan között. Ez a megbeszélés is Teheránban lesz – erősítette meg a szóvivő.

A szíriai politikai rendezés formáját Oroszország, Törökország és Irán kezdeményezte, a tárgyalásokon részt vettek a hivatalos Damaszkusz és a szíriai ellenzéki delegáció képviselői is.

A megbeszélések 2017 januárjában kezdődtek a kazah fővárosban, Asztanában, innen az „asztanai folyamat” elnevezés. Bár Asztanát 2019-ben átnevezték Nur-Szultanra, a tárgyalási kezdeményezés neve megmaradt a korábbi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?