Puigdemont visszalépett az elnökjelöltségtől

Carles Puigdemont
Barcelona |

Visszalépett az elnökjelöltségtől Carles Puigdemont október végén leváltott katalán vezető Twitter-oldalán közzétett videóüzenetében csütörtökön.

A politikus utódjául Jordi Sánchezt nevezte meg, aki pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) választási listájának második helyén jutott be a katalán parlamentbe a december 21-i választáson.

Sánchez október 16-a óta előzetes letartóztatásban van, mivel a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) vezetőjeként tüntetést szervezett szeptember 20-án a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalához, az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök pedig órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta.

Puigdemont a "béke embereként" jellemezte őt, aki szerint "igazságtalanul" van börtönben.

A volt elnök bejelentette: nemzetközi jogászok egy csoportja a nevében keresetet nyújtott be az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához a spanyol állammal szemben az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának, valamint a polgári és politikai jogok megsértése miatt.

Katalónia elnyerte a jogot, hogy független, demokratikus köztársasággá váljon, és ez a cél megmásíthatatlan - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért folytatniuk kell ezt a politikát országon belül és kívül is.

Carles Puigdemont Brüsszelben rögzített üzenetében megerősítette szándékát, hogy nem vonul vissza, és elmondta, hogy a következő napokban ünnepélyes gyűlésre hívja a katalán parlament tagjait ennek "az új időszaknak" az előmozdítása érdekében, továbbá azért, hogy létrehozzák az úgynevezett Köztársaság Tanácsát, amely a katalán kormánnyal együtt dolgozna tovább a katalán függetlenség érdekében.

Nem vesztett soha egy olyan nép sem, amely megőrizte méltóságának védelmét, tartott az sok vagy kevés ideig, de türelemmel, kitartással, állhatatossággal, mindig nyertek - jelentette ki.

A volt katalán vezető hozzátette: bízik abban, hogy egy nap szabad emberként térhet vissza Katalóniába.

A politikus négy hónapja van önkéntes száműzetésben a belga fővárosban, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült, mivel bírósági eljárás indult ellene a tavaly október 1-i függetlenségi népszavazás alkotmányellenes megrendezése, és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

Carles Puigdemont döntéséről tájékoztatta Roger Torrent katalán parlament elnökét is, akinek a jogszabályok értelmében újból egyeztetést kell kezdenie a parlamenti pártokkal, majd ezután hivatalosan megneveznie azt a jelöltet, akit képesnek tart a többségi támogatás megszerzésére.

Amennyiben ez Jodri Sánchez lesz, a spanyol legfelsőbb bíróságnak kell engedélyt adnia ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt, és részt vehessen az elnökválasztásról szóló parlamenti vitán és szavazáson.

A spanyol alkotmánybíróság néhány héttel ezelőtt határozatban foglalt állást arról, hogy a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?