Puccs a kommunista Koreában?

London. Az utóbbi napokban több médiajelentés is felvetette, bizonyos jelek arra utalnak, hogy esetleg eltávolították Kim Dzsong Ilt, az első számú vezetőt.
Az egyik vezető londoni gazdaságfigyelő ház kétségesnek nevezte, mivel a KNDK gazdasága az elemzés szerint az utóbbi időszakban jelentősen javult.

London. Az utóbbi napokban több médiajelentés is felvetette, bizonyos jelek arra utalnak, hogy esetleg eltávolították Kim Dzsong Ilt, az első számú vezetőt.

Az egyik vezető londoni gazdaságfigyelő ház kétségesnek nevezte, mivel a KNDK gazdasága az elemzés szerint az utóbbi időszakban jelentősen javult. A jelentés szerint azonban ha a hír igaz, a gyors országegyesítésbe Dél-Korea belerokkanna.

A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb feltörekvő piaci gazdaságfigyelő háza jelentésében azt írta, az utóbbi két év észak-koreai gazdasági reformjainak „meglepően látványos sikere” enyhítette a phenjani rezsim összeomlásának kockázatát. A cég elismeri ugyanakkor, hogy egyértelmű információk hiányában nehéz megítélni az phenjani politikai fejleményekről érkező híresztelések hitelességét. Szigorúan piaci szempontból a legnagyobb kockázatot az jelentené, ha egy olyan, liberálisabb észak-koreai vezetés kerülne hatalomra, amely nyitottabban állna hozzá a déllel történő egyesítéshez. Ez esetben a piaci reakció egyértelműen negatív lenne, mivel becslések szerint a koreai egyesítés költsége 500 és ezer milliárd dollár között lenne, ami Dél-Korea éves hazai össztermék-értékének 100-200 százaléka. Az elemzés megjegyzi ugyanakkor: Dél-Korea tanulhat Németország esetéből, és – például a közös valuta gyors bevezetése helyett – fokozatosabb jövedelmi konvergencia-programot indíthat el. A határkorlátozások hosszabb fenntartása is elejét vehetné az északiak tömeges átvándorlásának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?