Prága és a Gripenek

Prága. A cseh kormány egyre jobban hajlik a Gripen vadászgépek megvásárlására, de a viták még nem zárultak le. A Mladá Fronta Dnes szerint a szuperszonikus vadászgépek megvásárlását az ipari és kereskedelmi minisztérium mellett már a védelmi tárca is támogatja, ami döntő lehet.

Prága. A cseh kormány egyre jobban hajlik a Gripen vadászgépek megvásárlására, de a viták még nem zárultak le. A Mladá Fronta Dnes szerint a szuperszonikus vadászgépek megvásárlását az ipari és kereskedelmi minisztérium mellett már a védelmi tárca is támogatja, ami döntő lehet. A védelmi miniszter azonban szeretné elérni, hogy a gépek árát ne a tárca költségvetéséből, hanem központi alapokból fizessék ki. Ez azonban az állam eladósodásával járna, s így a vadászgépvásárlás ügye visszakerülhetne a parlamentbe. A lap úgy tudja: a kormány hétfői ülésén fogja eldönteni, hogy valóban megveszi-e a brit– svéd Gripeneket, s ha igen, akkor milyen feltételekkel. A pénzügyminisztérium szerint azonban az ügy mindenképpen megint a parlament elé kerül: a tárca szakértői ugyanis úgy vélik, hogy a vételárat a képviselőknek is jóvá kell hagyniuk. A 24 Gripen megvásárlása 50 milliárd koronába kerülne. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?