Pompeo durván kiosztott egy riportert

Mike Pompeo

Megszakította az interjút és durván kiosztott egy rádióriportert Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, miután az rákérdezett a visszahívott ukrajnai nagykövet ügyére.

Mary Louise Kelly, az NPR amerikai közszolgálati rádió riporternője az egyik leghallgatottabb, All Things Considered című műsorban arról kérdezte Pompeót, hogy bocsánattal tartozik-e Marie Yovanovitch volt kijevi nagykövetnek, akit tavaly májusban hirtelen hazarendelt Donald Trump amerikai elnöké.

A diplomatának azért kellett hazatérnie, mert aggodalmát fejezte ki a Fehér Ház azon szándéka miatt, hogy nyomást gyakorol Kijevre a demokrata párti rivális, Joe Biden és fia elleni nyomozás megindításáért. A nagykövet hazarendelése egyik kulcsfontosságú momentuma az elnök ellen folyó szenátusi alkotmányos vádeljárásnak (impeachment).

Pompeo ráförmedt a riporterre, mondván, abba egyezett bele, hogy csak Iránról lesz szó az interjúban. Kelly azonban erősködött, azt mondta, a külügyminiszter embereivel abban állapodott meg, hogy Ukrajnáról is kérdezhet. Egy újabb, Ukrajnára vonatkozó kérdés után Pompeo megszakította az interjút.

Kelly később elmondta, hogy miután kikapcsolták a mikrofont, Pompeo saját szobájában ordítozott vele, és a szidalmazás legalább olyan sokáig tartott, mint a kilencperces interjú.

Azt firtatta, úgy gondolom-e, hogy az amerikaiakat foglalkoztatja Ukrajna?" - mondta Kelly, aki szerint Pompeo az ominózus mondatban többször káromkodott. Megkérdezte tőle, hogy tudja-e egyáltalán, hol van Ukrajna? Az igenlő válasz után megparancsolta alkalmazottainak, hogy hozzanak a szobájába egy világtérképet, Kelly pedig mutassa meg rajta Ukrajnát. Miután megtette, kurtán azt vágta a fejéhez, hogy "az emberek még hallani fognak" a történtekről.

Szócsatájuknak különös színt ad az, hogy Mike Pompeo a jövő héten Kijevbe látogat, ahol - washingtoni tájékoztatás szerint - Ukrajna szuverenitásának és területi sérthetetlenségének amerikai támogatásáról tárgyal a kijevi vezetőkkel.

A Donald Trump elleni szenátusi alkotmányos vádeljárásban központi szerepe van Ukrajnának, az egyik vádpont ugyanis az, hogy az elnök visszaélt hivatali tisztségével, amikor tavaly júliusban telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és arra kérte, járjon utána a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeinek.

A demokrata törvényhozók azzal vádolják Trumpot, hogy az Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásával gyakorolt nyomást Zelenszkijre. A másik vádpont szerint akadályozta a kongresszust az impeachment lefolytatásában azzal, hogy nem volt hajlandó az erről szóló dokumentumokat átadni a törvényhozásnak, továbbá megtiltotta a kormányzat egyes tisztségviselőinek a részvételt a képviselőházi bizottságok előtti meghallgatásokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?