Pokolgépes merénylet török csendőrök ellen

Diyarbakir |

<p>Pokolgépes merényletet követtek el Törökország főleg kurdok lakta déli részén a csendőrség egy gépjárműkonvoja ellen, két csendőr meghalt, további négy pedig megsebesült - közölte vasárnap a diyarbakiri kormányzóság.</p>

A robbantást autóba rejtett pokolgéppel hajtották végre szombat este. A csendőröket egy égő autóhoz riasztották, és amikor odaértek, egy másik felrobbant mellettük.     A merénylet elkövetőjeként egyelőre nem jelentkezett egyetlen szervezet sem.     Szombaton napközben újabb légi és tüzérségi csapásokat mért a török hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) szíriai és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásaira - jelentette be aznap Ahmet Davutoglu török kormányfő. Hozzátette, hogy addig 590, az iszlamista szélsőségesekkel, illetve a szakadár kurd szervezettel kapcsolatban álló embert állítottak elő az ország több városára kiterjedő, pénteken elkezdett razziákban.     A török légierő péntek reggel támadta először az IÁ szíriai állásait, a szíriai határ közelében fekvő Surucban hétfőn elkövetett, 32 halálos áldozattal járó merénylet miatt. A hadsereg vadászgépei szombatra virradóra pedig bombázták a kurd szakadároknak a Kandil-hegységben található támaszpontjait. A PKK fegyveresei hétfő óta fokozott ütemben támadták a török haderőket.     Davutoglu szombati sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban a június 7-i választás óta 121 fegyveres támadást és 281 "terrorcselekményt", közöttük 15 emberrablást követtek el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?