Pokolgép robbant Brüsszelben

Brüsszel |

<p>Pokolgép robbant hétfőn hajnalban a brüsszeli kriminológiai intézetnél (INCC), de az épület még üres volt, ezért nem sérült meg senki - jelentette reggeli híradásában a belga RTL televízió.&nbsp;A hatóságok később öt gyanúsítottat őrizetbe vettek.</p>

A csatorna tájékoztatása szerint egy gépkocsi nem sokkal hajnali 2 óra után áttörte a főváros északi részén lévő Neder-Over-Heembeek negyedben található épület hármas kerítését, és ezt követően történt a detonáció az intézet laboratóriumainak közelében, aminek hatására tűz keletkezett.

A hatóságokat 3 óra körül riasztották, a helyszínre kiérkező mintegy harminc tűzoltónak hamar sikerült eloltania a tüzet. A környéket lezárták, a nyomozók még a helyszínen vannak - írta délelőtt a Le Soir című napilap.

Kábeleket és egy akkumulátort találtak a helyszínen

Pierre Meys, a brüsszeli tűzoltóság szóvivője megerősítette az RTL híreit, és elmondta, hogy meglehetősen nagy erejű robbanás történt, annak kiváltó oka azonban egyelőre ismeretlen. További részleteket nem közölt a tisztségviselő.

A belga szövetségi ügyészség később azt közölte, hogy az ügyben öt gyanúsítottat őrizetbe vettek, a kihallgatásuk jelenleg is folyik. A vádhatóság arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem találtak robbanószerre utaló nyomokat, nem terrorcselekményként kezelik a történteket, de nagy valószínűséggel bűncselekmény történt.

Az RTBF belga közszolgálati televízió értesülései szerint ugyankkor kábeleket és egy akkumulátort találtak a helyszínen, és ebből arra lehet következtetni, hogy szándékos volt a robbantás. Egyes lapok "egy vagy két támadóról" számoltak be.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter azon véleményének adott hangot a Twitteren, hogy még túl korai lenne messzemenő következtetéseket levonni.

Hármas terrorkészültségi szint

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson is terrortámadást hajtottak végre, 32 ember halálát okozva. A támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban a hatóságok még mindig hármas, azaz "súlyos" fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, "lehetséges és valószínű" terrortámadás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?