Pintér: rendkívüli összefogás kellett a gyors intézkedéshez

Budapest |

<p>A mentésben részt vevők összefogását, áldozatkészségét emelte ki az elmúlt napok rendkívüli időjárása miatt hozott intézkedésekről tájékoztató napirend előtti felszólalásában Pintér Sándor hétfőn az Országgyűlésben.</p>

 

A belügyminiszter azt mondta: Európa márciusban eddig példátlan vihart élt át az utóbbi napokban, Magyarországon pedig a kontinens nyugati felében tapasztalhatónál kétszer-háromszor nagyobb szél nehezítette tovább a helyzetet.     Pintér Sándor hangsúlyozta: a rendkívüli időjárás nem követelt halálos áldozatot, senki sem hűlt ki az autópályán veszteglő kocsijában, tizenötezer embert és ötezer járművet mentettek ki a hó fogságából, mára már nincs elzárt település és járhatatlan út az országban, az áramszolgáltatás helyreállítása azonban még tart.     A gyors intézkedéshez rendkívüli összefogásra, a mentésben részt vevő szervezetek együttműködésére, állampolgári fegyelemre és segítőkészségre volt szükség - hangoztatta a belügyminiszter, aki köszönetet mondott ezért. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?