Patriotok Izraelnek

Berlin/Jeruzsálem. Gerhard Schröder német kancellár bejelentette, hogy a berlini kormány eleget tesz Izrael kérésének és rendelkezésére bocsát Patriot típusú légelhárító rendszereket. A német kormányfő a Die Zeit című hetilapnak adott interjúban beszélt erről.

Berlin/Jeruzsálem. Gerhard Schröder német kancellár bejelentette, hogy a berlini kormány eleget tesz Izrael kérésének és rendelkezésére bocsát Patriot típusú légelhárító rendszereket. A német kormányfő a Die Zeit című hetilapnak adott interjúban beszélt erről. „Ha az izraeli kormány nagyobb biztonságban érzi magát a légelhárító rendszerekkel, segíteni fogunk, mégpedig időben. Ezt kívánja történelmi és erkölcsi kötelességünk. Izrael állam és polgárainak biztonsága számunkra kiemelkedően fontos” – közölte a kancellár, nyomatékosítva, hogy az amerikai fejlesztésű Patriot esetében kimondottan védelmi fegyverről van szó. Izrael már 1991-ben, az öböl-háború idején is alkalmazott amerikai Patriotokat, amelyek hatékonyságáról megoszlanak a vélemények. Német sajtóhírek szerint Izrael, ugyanúgy, mint a kilencvenes évek elején, attól tart, hogy Irak egy esetleges, ellene irányuló katonai műveletet Izraelen próbál majd megtorolni. Peter Struck német védelmi miniszter kedden úgy nyilatkozott, hogy Izrael általános formában már régebben felvetette a Patriotok szállításának ügyét, de a konkrét kérés a múlt héten futott be Berlinbe. Paul Spiegel, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke a Der Tagesspiegelnek adott interjújában úgy vélte, hogy az izraeli kérés „a normális állapotok irányába tett újabb lépés a két állam között”. A német belpolitikában az izraeli megkeresés és az arra adott pozitív válasz abban az összefüggésben is felvetődik, hogy Németország mennyire lesz – a most ismert elutasító magatartás ellenére – mégis részese egy esetleges Irakra mérendő katonai csapásnak. (o-o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?