Pártcsalád nélkül a Fidesz az uniós parlamentben

Giorgia Meloni

Giorgia Meloni olasz kormányfő elutasítása után kiderült, hogy már nem is akar csatlakozni a Fidesz az európai konzervatívok frakciójához. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azzal indokolta a lépést, hogy nem akarnak a román szélsőségesekkel egy frakcióban ülni.

„A szélsőségesen magyarellenes román AUR-t felvették az ECR frakciójába. Szó sem lehet arról, hogy a Fidesz ilyen párttal üljön egy frakcióban az Európai Parlamentben! Kizárt!” – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté. Szerdán az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) lett az Európai Parlament harmadik legnagyobb pártja, miután a román nacionalista és szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is csatlakozhatott – írja a Politico. Az ECR az az európai pártcsalád, amelyről Orbán Viktor pár hónapja azt mondta, örülne, ha bekerülhetnének oda a Fidesz képviselői is. Az AUR 14 százalékot ért el az európai parlamenti választáson (6 mandátum), így a második legerősebb román párt lett. Csatlakozásukkal pedig az ECR-nek immár 83 tagja van a 720 fős parlamentben, amivel a csoportosulás megelőzte az Emmanuel Macron francia elnök EP-képviselői által uralt frakciót, a Renew-t.

A Fidesz mostani kifogása csak alibi, ugyanis az ECR több tagpártja (vélhetően a Fidesz mély oroszbarátsága miatt) elutasítóan állt a magyar kormánypárt felvételéhez, így például a Finn Párt, a belga Új Flamand Szövetség, a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) és a Svéd Demokraták is. Ezt is mérlegelve dönthetett úgy Giorgia Meloni olasz politikus, hogy inkább nem veszik fel a Fideszt a csoportosulásba. Ezért jogos kérdésként felmerülhet, vajon a Fidesz nem tudott-e korábban az AUR szándékairól, s ha igen, akkor ennek ellenére is szerettek-e volna csatlakozni az ECR frakciójához, vagy csak az elutasítás után érkezett a „felismerés”.

Kocsis Máté posztja alá egyébként kommentelt az AUR elnöke is. „Sziasztok, magyar barátok! Nem gyűlölünk, hanem együtt akarunk harcolni az európai bürokraták ellen” – fogalmazott George Simion. A magyar barátok megszólítás akár hihető is, ugyanis valójában a két párt között több a hasonlóság, mint gondolnánk. Az AUR és a Fidesz is radikális, euroszkeptikus és nacionalista retorikát folytat, oroszbarát üzeneteket fogalmaz meg, bár ebben az AUR jóval visszafogottabb a magyar kormánypártnál. Az AUR populista retorikát követ, amely különösen a szuverenitásra és a gazdasági nacionalizmusra épít, nem a magyarellenességre. Orbán az EP-választás után még egyesíteni szerette volna a jobboldali pártokat, ám most úgy néz ki, társtalanul maradt.

(Tlx, 444, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?