Párizsi vérengzés - A harmadik terroristát is eltemették

Párizs |

<p>A párizsi terrortámadások harmadik elkövetőjét, Amédy Coulibalyt péntek reggel eltemették egy névtelen sírba a Párizs közeli Thiais-ben - erősítették meg rendőri források a Le Parisien című fővárosi napilap honlapjának értesülését.</p>

Coulibalyt Montrouge-ban egy rendőrnőt, egy párizsi kóser élelmiszerboltban négy embert megölt.    A terroristát a francia főváros körzetében található legnagyobb muzulmán temetőben hantolták el, mivel Mali - ahonnan a szülei származnak - visszautasította, hogy az afrikai országban temessék el.    Stéphane Le Foll kormányszóvivő csütörtökön azt mondta, hogy a terroristát így Franciaországban fogják eltemetni, de a kérdés, hogy melyik településen hantolják el a holttestet, csütörtök estig megválaszolatlan marad.    Coulibaly földi maradványait csütörtökön visszaszállították a párizsi igazságügyi orvostani intézetbe, miután a bamakói hatóságok tudatták Franciaországgal, hogy nem hajlandók a holttestet Maliban fogadni.    A párizsi temetkezési vállalat megerősítette, hogy csütörtök délután kereste meg őket Coulibaly családja. A temetésen nagy számú rendőri erők voltak jelen "néhány családtag" mellett. Amédy Coulibaly egy tízgyermekes családban az egyetlen fiú volt.    Coulibaly sírja névtelen, hasonlóan a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap elleni iszlamista terrortámadást elkövető testvérpár, Chérif és Said Kouachi sírjaihoz. Őket lakhelyeiken temették el, az idősebb fivért, Saidot szombatra virradó éjjel Reimsben, a fiatalabbat, Chérifet, a francia főváros Gennevilliers nevű elővárosában vasárnapra virradó éjjel.      Az önkormányzatok mindenhol szeretnék elkerülni, hogy a sírok zarándokhellyé váljanak, ezért temették el névtelenül az iszlamistákat.     A három terrorista január 7. és 9. között elkövetett öldökléseinek 17 halálos áldozata volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?