Pápa: a katolikusoknak nem kell úgy a szaporodniuk, mint "a nyulaknak"

<p>Ferenc pápa szigorúan ragaszkodik az egyház fogamzásgátlást tiltó tanításához, ugyanakkor hétfőn kijelentette, hogy a katolikusoknak nem kell úgy szaporodniuk, mint &quot;a nyulaknak&quot;, és a &quot;felelősségteljes gyermekvállalásra&quot; kell hagyatkozniuk&quot;.</p>

A Fülöp-szigetekről hazatérőben a katolikus egyházfő a repülőgépen újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: számos, az egyház által is elfogadott módszer létezik a születésszabályozásra. Fontosnak nevezte azonban, hogy külső intézmény ne erőltesse rájuk nézeteit a születendő gyermekek számának a szabályozásáról, és bírálta a fejlődő világ "ideológiai gyarmatosítását".

Főként afrikai püspökök panaszkodtak régóta arra, hogy szervezetek, intézmények, egyes nemzetek egyre inkább rákényszerítik a fejlődő világra, gyakran a fejlesztési segély feltételeként, a születésszabályozásnak és a homoszexuálisok jogainak nyugati eszméit. "Mindenkinek meg kell őriznie az önazonosságát, anélkül, hogy ideológiailag gyarmatosítanák" – hangoztatta a katolikus egyházfő.

Utazása alatt a pápa a leghatározottabban a védelmébe vette az 1968-ban kiadott, a mesterséges születésszabályozást ellenző Humanae Vitae enciklikát. A többnyire konzervatív egyesült államokbeli püspökök nyelvezetét idéző megfogalmazásban óvott a család elleni "ártalmas támadásoktól", az azonos neműek közti házasságra utalva, és hangsúlyozta, hogy "az életre való nyitottság a házasság szentségének feltétele".

Hozzátette egyszersmind, hogy nem igaz, hogy a jó katolikusok "olyanok, mint a nyulak". Épp ellenkezőleg, a "felelősségteljes gyermekvállalás" megköveteli, hogy a szülők szabályozzák gyermekeik megszületését, és ennek módjaira vannak egyházi tanítások. Példaként annak a nőnek az esetét említette, aki hét császármetszés után nyolcadik gyermekével is állapotos lett.

"Ez felelőtlenség!" – jegyezte meg Ferenc pápa. A nő érvelhet azzal, hogy bíznia kell Istenben. Isten azonban megteremti annak módját, hogy felelősen viselkedjünk" – tette hozzá. A katolikus egyházfő emlékeztetett arra, hogy több megengedett módja is van a születésszabályozásnak, utalva a női ciklus megfigyelésén alapuló természetes családtervezésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?