Pánikot keltett egy elszabadult medve a dubaji repülőtéren

medve k

Az iraki miniszterelnök vizsgálatot rendelt el annak a felderítésére, hogyan szabadulhatott el egy medve egy iraki repülőgép rakterében a dubaji repülőtéren.

Az utasok elégedetlenek voltak a pénteki késés miatt, a közösségi médiában pedig felháborodást váltott ki a vasárnapi eset.

A közösségi médiában keringő videófelvételen látható, amint a gép kapitánya elnézést kér az utasoktól a pénteki késői felszállás miatt, és közli velük, hogy egy medve kiszabadult a ládájából a repülőgép rakterében.

Az Iraqi Airways légitársaság szerint nem ők a hibásak a medve megszökése miatt, mivel az állat elkábítása és a repülőgépről való leszállítása az Egyesült Arab Emírségek szakembereinek a feladata volt. Szombaton közölték, hogy a medve szállítása a vonatkozó törvénynek és az eljárásoknak megfelelően, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által jóváhagyott szabványok alapján történt.

A légitársaság eleinte még azt állította, hogy a medve Irakból érkezett, de vasárnap az egyik tisztviselőjük már azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy a medvét Dubajból szállították Bagdadba. A nevét elhallgató tisztviselő nem árulta el az állat gazdájának a nevét sem, és a Dubaji Nemzetközi Repülőtér sem kommentálta a történteket.

Irakban, különösen Bagdadban népszerű a ragadozó állatok házikedvencként tartása a gazdagok körében. A hatóságok próbálják felvenni a küzdelmet a vadon élő állatok védelméért: a bagdadi rendőrség korábban már többször is felszólította a lakosságot, hogy bejelentéseikkel segítsék a hatóságokat, és ne hagyják, hogy az állatok szabadon kószáljanak az utcákon, vagy egzotikus fogásként végezzék egy étteremben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?