Palesztinokat fogad be ideiglenesen Szlovákia

Pozsony/Genf |

<p>Szlovákia 98 palesztin menekültről gondoskodik hat hónapig, hogy ez idő alatt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) megtalálhassa számukra a végleges befogadó országot.</p>

Olyan palesztinokról van szó, akik már hat éve élnek "megdöbbentő körülmények" között Irakban, nem messze a szíriai határtól egy menekülttáborban. Május végén még több mint 2700 palesztin tengette életét három ilyen hevenyészett táborban.
    Robert Kaliňák szlovák belügyminiszter, az UNHCR és a Nemzetközi Migrációs Szervezet képviselői kedden írták alá azt a megállapodást, amelynek értelmében Szlovákia augusztus végétől kezdve 98 palesztint helyez el az ország északkeleti részén fekvő homonnai központban. Pozsonyban tartott sajtóértekezletén Kalinák kijelentette, hogy a Szlovákia a "szolidaritás jeleként" vállalta, hogy elhelyezi a menekülteket.
    Románia tavaly fogadott be 603 palesztint, akik azóta már új hazára is találtak. Több más európai ország mellett az Egyesült Államok és Chile is gondoskodott számos palesztin menekültről, akik az iraki háború kitörése után csapdahelyzetbe kerültek.
    Három hullámban - 1948-ban, 1967-ben és az 1990-es években - érkeztek palesztin menekültek Irakba. Elnökségének idején Szaddám Huszein, a palesztin ügy védelmezőjének szerepében tetszelegve, bőkezűen gondoskodott róluk, ám bukása után a becslések szerint 34 ezer fős palesztin közösséget, éppen kivételezett helyzetük miatt, támadások érték. 2003 után ezrek próbáltak elmenekülni Irakból, de Szíria nem engedte be őket, így a határ közelében rekedtek  menekülttáborokban.
     Az UNHCR adatai szerint Szlovákia az igen kevés menekültet befogadó EU-tagállamok közé tartozik: tavaly 317 főt regisztráltak, miközben a szomszédos Ausztriában 37 557 menekültet tartottak nyilván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?