Óvadék ellenében szabadlábon Strauss-Kahn

New York |

<p>Dominique Strauss-Kahn ügyvédei pénteken átadták a bíróságnak az egymillió dolláros óvadékot és egy ötmillió dolláros biztosítékról szóló igazolást, de a Valutaalap volt vezérigazgatója nem hagyhatta el azonnal a börtönt.</p>

A bíró érvényesnek fogadta el a letétet, de még további feltételeknek kell teljesülniük, hogy a pénzember házi őrizetbe kerülhessen. E feltételeket egy újabb meghallgatáson tisztázzák az ügyvédekkel helyi idő szerint péntek délután (közép-európai idő szerint este fél kilenctől).
A szigorított házi őrizethez 24 órás megfigyelés tartozik elektronikus karperec és videokamera használatával, s ezt még saját zsebből megfizetett fegyveres őrökkel is meg kell erősíteni.
Strauss-Kahn feleségének ráadásul állítólag gondjai vannak a lakásbérléssel, mert az először kiszemelt helyen - egy elegáns környéken, a 65. utcában - elutasították, amikor megtudták, hogy ki költözne oda.
A volt IMF-vezér - korábbi francia pénzügyminiszter - négy éjszakát töltött az északkelet-manhattani Rikers-szigeti börtönben, miután szombaton őrizetbe vették a New York-i repülőtéren azzal a gyanúval, hogy a manhattani Sofitel szállóban erőszakoskodott az egyik szobalánnyal. Csütörtökön vádat emeltek ellene többek között nemi erőszak kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt. Legközelebb június 6-án kell megjelennie a bíróság előtt, hogy nyilatkozzon arról, bűnösnek vallja-e magát az ellene felhozott hét vádpontban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?