Ötven fölé emelkedett a chilei erdőtüzek halálos áldozatainak száma

erdotuz

Ötvenegyre emelkedett a Chile középső részén, városok és falvak közelében tomboló erdőtüzek halálos áldozatainak száma – jelentette be a dél-amerikai ország kormányzata vasárnap.

Gabriel Boric államfő televíziós beszédben jelentette be, hogy szükségállapotot rendel el a katasztrófa miatt. Elmondta, hogy a lángok gyors terjedése miatt nagyon súlyos a helyzet, és az időjárási körülmények is a tűznek kedveznek.

Carolina Tohá belügyminiszter úgy vélte, ez Chilében a legsúlyosabb természeti katasztrófa a 2010-es földrengés óta, amikor 500-an haltak meg. Hozzátette, hogy várakozásaik szerint a tűznek még további áldozatai lesznek – tette hozzá.

A közlések szerint a legnehezebb helyzetben Valparaíso régiója van, különösen a tengerparti Vina del Mar város, ahol több mint 370 eltűntet tartanak számon. A tűzoltók helikoptereket is bevetnek a lángok megfékezésére. Szombat este 43 ezer hektáron égett a tűz, és a tűzoltók elsősorban azon fáradoztak, hogy meggátolják tovaterjedését a lakott területeken. A katasztrófában már ezernél több lakóépület semmisült meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?