Öt orosz fegyver, amely aggodalommal töltheti el Amerikát

<p>A kelet-ukrajnai válság elmélyülése, a Moszkva és a Nyugat közötti feszültség kiéleződése apropóján a The National Interest című amerikai külpolitikai folyóirat friss elemzésében öt olyan orosz fegyver(rendszer)t sorol fel, amely súlyos aggodalommal töltheti el az Egyesült Államok hadvezetését.</p>

A cikk szerzője, Dave Majumdar hangsúlyozta, hogy bár a mai Oroszország nem azonos a Szovjetunióval, Moszkva még mindig hatalmas arzenállal rendelkezik a harcászati nukleáris fegyverek terén.

A szakember utóbbi miatt rendkívül valószínűtlennek tartja egy háború kirobbanását az Egyesült Államok és Oroszország között, kiemelte azonban, hogy az amerikai hadsereg ettől függetlenül egy hagyományos konfliktus során szembekerülhet külföldre eladott orosz gyártmányú fegyverekkel. Majumdar nem a nyilvánvalóan legveszedelmesebb orosz fegyverekkel (nukleáris fegyverekkel, atom-tengeralattjárókkal) foglalkozott, inkább azokra fókuszált, amelyekkel talán egyszer az amerikai haderőnek is fel kell vennie majd a küzdelmet.

A haditengerészeti szakértő szerint az alábbi öt orosz gyártmányú fegyver jelentheti a legnagyobb veszélyt az Egyesült Államok hadseregére.
    
Szuhoj Szu-35 típusú vadászrepülőgép:

Az eredeti szovjet Szu-27-es utódja messze a legjobb vadászbombázó, amelyet valaha Oroszországban gyártottak. Magasan repül, gyors és hatalmas terhet képes szállítani. Ennek és a fejlett repülőelektronikai berendezéseknek köszönhetően a Szu-35-ös hatalmas veszélyt jelenthet bármely amerikai vadászgépre a Lockheed Martin gyártotta F–22 Raptor lopakodó kivételével.

A Szuhoj gépe a légi fölényt hivatott biztosítani, legnagyobb előnyei között ezért gyorsaságát, kiváló manőverezési képességét és azt tartják számon, hogy rendkívül nagy magasságokban is használható.

A kínai hadsereg nagy érdeklődést mutat a Szu-35-ös iránt, és bizonyos források szerint Észak-Korea is vásárolna a repülőgépből. A várakozások szerint ahogy egyre többet állítanak majd hadrendbe a vadászbombázóból, úgy további érdeklődők is feltűnhetnek.
    
Amur osztályú tengeralattjáró:

Oroszország igen korszerű, atommeghajtású, interkontinentális ballisztikus rakétákkal felszerelt Borej és Szeverodvinszk osztályú tengeralattjárókat épít, ezeket azonban szinte biztos, hogy soha nem fogja eladni külföldre. A Kreml egyedül Indiának adott át atom-tengeralattjárókat, azokat is csak bérli Újdelhi. A többi állam fejlett dízel-elektromos meghajtású tengeralattjárókat vásárolhat Moszkvától, ennek legfejlettebb típusai pedig az Amur-osztályhoz tartoznak.

A dízel-elektromos tengeralattjárók rendkívül csöndesek, és nagyon hatékonyak tudnak lenni a hadihajókkal szemben, különösképpen a partokhoz közeli vizeken.

Ezek a járművek a korábbi Kilo osztályhoz képest csendesebbek és jobban felfegyverzettek, ráadásul levegőfüggetlen hajtóműrendszerrel is szerelhetőek, amelynek révén a lemerült tengeralattjárók atmoszferikus oxigén nélkül is hosszú időn keresztül a felszín alatt maradhatnak. Az Amur-osztály négy darab 533 milliméteres torpedóvető-csővel és tíz darab függőleges rakétaindító-csővel rendelkezik, húsz csomós - 37 kilométeres óránkénti - sebességgel tud haladni.

Bár ezeket a tengeralattjárókat Oroszország elsősorban a külföldi piacokra szánja, Moszkva egyelőre nem talált vevőt az Amur-osztályra. Elődje, a Kilo-osztály a maga idejében roppant népszerű volt, így várhatóan idővel beindulnak majd a megrendelések.
    
T–90-es harckocsi:

Jelenleg a T–90-es számít a legfejlettebb orosz páncélozott harckocsinak, és ez egészen addig így is marad, amíg a következő generációs Armata típust hadrendbe nem állítják. A harckocsi a szovjet érában gyártott T-72-es korszerűsített változata, amely felhasználja a T–80-as sikeresebb elemeit is.

Oroszország közel ezer T-90-essel rendelkezik, emellett az indiai, az algériai, az azeri, a türkmén és az ugandai hadsereg is vásárolt a harckocsiból. Katonai források szerint Vietnam és más országok is érdeklődnek a típus iránt, mivel a T-90-es kiválóan használható és jóval olcsóbb, mint a német Leopard 2 vagy az amerikai M1 Abrams típusú harckocsik.
    
P-800 Oniksz típusú robotrepülőgép:

Az eredetileg a Szovjetunióban gyártott P-800 egy szuperszonikus, 300 kilométeres hatótávolságú robotrepülőgép, amely tengeralattjáróról, hajóról, repülőgépről és szárazföldről egyaránt indítható. Bár elsősorban hajók ellen fejlesztették ki, a háromszoros hangsebességre képes fegyver szárazföldi célpontok ellen is bevethető.

A P-800 Oniksznak nagyobb a hatósugara, mint az amerikai Harpoon típusú, hajók elleni robotrepülőgépnek. Szakértők szerint meglehetősen nehéz ellene védekezni a jelenleg az Egyesült Államok haditengerészete által rendszeresített technológiával.

Moszkva a fegyverből külföldre is szállítana, számos ország már jelezte, hogy vásárolna az orosz-indiai közös gyártású robotrepülőgépből, egyebek mellett Vietnam és Egyiptom is.
    
53-65 típusú nyomvezérlésű torpedó:

Bár a robotrepülőgépekkel gyakrabban foglalkoznak a sajtóban, a tengeralattjáróról indítható torpedók ezeknél jóval nagyobb fenyegetést jelentenek a hadihajókra. A legveszedelmesebbek ezek közül, amelyekkel az amerikai hadvezetésnek számolnia kell, pedig az orosz nyomvezérlésű torpedók.

A nyomvezérlésű torpedók, miután megtalálták a nyomvizet, irányba fordulnak és úgy közelítik meg a célhajót. Szakemberek szerint ezen fegyverek ellen használhatatlanok a hagyományos torpedó-elhárító rendszerek. Washington kifejlesztett ugyan egy új elhárító rendszert, amellyel fel is szerelték a USS George H.W. Bush repülőgép-hordozót, annak hatékonysága azonban egyelőre ismeretlen.

Moszkva külföldre is eladott ebből a típusból, Kína biztosan a vásárlók között van, más országokról nem lehet tudni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?