Öt jelölt egy magyar képviselői poszért Szlovéniában

Ljubljana |

<p>Öt jelölt indul Szlovéniában a jövő vasárnap esedékes parlamenti választásokon az egyetlen magyar nemzetiségi képviselői posztért. A Muravidéken élő magyar kisebbséget a ljubljanai parlamentben az állam függetlenné válása (1991) óta Pozsonec Mária képviseli, aki a mostani választásokon újra megméretteti magát.</p>

Indul a voksoláson Göncz László, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet korábbi igazgatója; Halász Albert, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorok volt programigazgatója; Pozsgai Horvat Olga orvos, valamint Szomi János üzletember, aki a független jelöltek mellett egyedüliként párttámogatással, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) jelöltjeként vesz részt a választásokon.
A szlovéniai magyarok hetilapjának, a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet által kiadott Népújságnak a legújabb számában közzétették az intézet által készíttetett közvélemény-kutatás eredményét.
A magyar nemzetiségű választópolgárok telefonos megkérdezésén alapuló, szeptember 5-én készült felmérés szerint Göncz László és Pozsonec Mária azonos, mintegy 20-20 százalékos támogatottsággal esélyes a szlovén alkotmány alapján nemzetiségi kérdésekben vétójoggal rendelkező képviselői posztra. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?