Országszerte több tízezren álltak ki az iráni kormány mellett

Teherán |

Országszerte több tízezren tüntettek az iráni kormány mellett szerdán az állami televízióban közzétett felvételek szerint.

Az ország délnyugati részén, Ahvázban, a nyugati Ilamban és Kermánsáhban, az északi Gorgánban, valamint az ország középső részén található Arakban is összegyűltek az emberek, hogy támogatásukról biztosítsák a teheráni vezetést.

A tiltakozók az elmúlt napok zavargásait elutasító táblákat tartottak a magasba, és Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezetőt éltették. Halál Amerikára, halál Szaúd-Arábiára, halál Izraelre! - skandálták.

Iránban egy hete kezdődtek megmozdulások. A tüntetők eleinte a magas árak ellen tiltakoztak, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. Többen a legfelsőbb vezető lemondását követelték.

A tiltakozók és a biztonsági erők közötti összecsapásokban eddig több mint húszan vesztették életüket, és százakat állítottak elő. Hosszein Zolfagari belügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az őrizetbe vettek 90 százaléka 25 év alatti.

Haszan Róháni iráni elnök elenyésző kisebbségnek nevezte a tiltakozások szervezőit és résztvevőit. Ha kell, a hatalom milliókat állít szembe a rendbontókkal, hogy véget vessenek az erőszakhullámnak - tette hozzá.

Hamenei szerint külföldi felbujtók állnak a megmozdulások mögött.

Irán ellenségei összefogtak, és pénzügyi, katonai, valamint politikai befolyásukat, illetve a hírszerzést felhasználva provokálják a teheráni vezetést - nyilatkozta kedden.

 Ali Samhani, a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Szaúd-Arábiát említette név szerint.

A helyi közösségi oldalakon irániak arról számoltak be, hogy szerdára virradóra is folytatódtak a kormányellenes tüntetések Teheránban és más nagyvárosokban. Az állami média ezzel szemben azt állítja, hogy nyugodtan telt az éjszaka az iráni fővárosban.

A Teherántól nyugatra található Elburz tartományban szerdán gyülekezési tilalmat léptettek életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?