Országos gyásznap Németországban

Berlin |

<p>Országos gyásznap keretében emlékeznek csütörtökön Németországban a winnendeni ámokfutó áldozataira. Az egész országban félárbocra eresztették a zászlókat a középületeken, és számos iskolában megemlékezéseket  tartanak. A politikai rendezvények túlnyomó többségét elhalasztották, az országot szinte kizárólag a merénylővel együtt összesen 16 halálos áldozatot követelő, szerdai vérfürdő foglalkoztatja.</p>

A hatóságok folytatták a nyomozást a merénylet körülményeinek feltárására, s mindenekelőtt a 17 éves Tim K. tettének indítékait igyekeznek kideríteni.

Közben a Stuttgart szomszédságában fekvő Winnenden kisvárosba - több tartományból is - pszichiáterek, illetve lelki segélynyújtók csapata érkezett, hogy segítsen az áldozatok hozzátartozóinak, a diákoknak, sőt rendőröknek is a történtek feldolgozásában.

Csütörtöki értesülések szerint a hatóságok mindenekelőtt két irányban folytatják a nyomozást az ámokfutó feltételezett indítékaival kapcsolatban.  A volt diáktársak vallomásai nyomán és a szülői ház átkutatása után kiderítették, hogy Tim K.  - aki korábban maga is a winnendeni középiskola tanulója volt - otthon számos gyilkos videójátékkal rendelkezett, s ezek közül is kedvence a Counter-Strike nevű lövöldözős játék volt. Ezen kívül - mint arról diáktársai beszámoltak - legkedveltebb otthoni időtöltése a  softair fegyverrel (műanyaggolyót kilövő légfegyver) való lövöldözés volt, s ezt a "hobbiját" nem csupán a kertben űzte, hanem apja erre a célra külön lőteret létesített számára a pincében. A sikeres vállalkozó ellen a hatóságok amúgy is vizsgálatot indítottak,  Tim K. ugyanis apja engedéllyel otthon tartott egyik - elől hagyott - fegyverét "lopta el" a merénylet végrehajtására, s ugyancsak az apa készleteiből hatalmas mennyiségű, legkevesebb 100 személy meggyilkolásához elegendő lőszerre is szert tett.

Az esetleges indítékkal kapcsolatban a hatóságok vizsgálják azt a szálat is, hogy az áldozatok túlnyomó többsége - a 15-ből 11 - lány, illetve nő volt. A merénylet következtében ugyanis 8 diáklány és 3 tanárnő vesztette életét, s a gyanú szerint az ámokfutó mindenekelőtt lányokra, illetve tanárnőkre tüzelt. Diáktársai szerint Tim K. egyenesen nőgyűlölő volt, amit a beszélgetések során egyáltalán nem leplezett.

Ezzel egy időben  vita kezdődött arról, hogy szükség van-e a fegyvertartás engedélyezésének szigorítására. Kormánypárti konzervatív, illetve szociáldemokrata politikusok csütörtökön elutasították ezt, hangoztatva, hogy a 2002-es, s ugyancsak 16 halálos áldozatot követelő erfurti, hasonló iskolai merénylet után Németország az egyik legszigorúbb európai fegyvertartási törvényt léptette életbe.

A winnendeni Albertville középiskolában szünetel a tanítás, sőt az is felmerült, hogy az intézményt zárják be. Közben más iskolákban válságterveket dolgoznak ki arra, hogy mit lehet tenni hasonló merényletek megakadályozására.

Csütörtök délelőtt a hatóságok kiürítettek egy freiburgi iskolát, amely bombafenyegetést kapott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?