Panoráma

Oroszország visszatérne a Vénuszra

Oroszország visszatérne a Vénuszra: a Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal vezetője, Dmitrij Rogozin pénteken közölte, vissza akarnak térni a bolygóra, hogy talajmintákat gyűjtsenek. Űrhajóikkal pedig túl akarják a jövőben szárnyalni Elon Musk rakétáit.
MTI

2020. augusztus 8. 19:41

Vénusz
- Fotó: pixabay

A Vénusz „mindig is orosz bolygó volt” – mondta Rogozin a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek adott interjújában. A Szovjetunió volt az egyetlen nemzet, amelynek szondái a Vénusz felszínén landoltak.

Hozzátette, úgy véli, „a Vénusz sokkal érdekesebb, mint a Mars”, a bolygó tanulmányozása segíthet a kutatóknak megérteni, hogyan kell kezelni a Föld klímaváltozását.

A Vénusz, amelynek légkörét szinte teljes mértékben szén-dioxid alkotja, a Naprendszer legforróbb bolygója.

„Ha nem tanulmányozzuk, mi történik a Vénuszon, nem érthetjük meg, hogyan kerüljük el, hogy ugyanez történjen a mi bolygónkon is” – emelte ki.     

A Roszkozmosz – vagy az amerikaiakkal együttműködve, vagy nélkülük – a Vénusz felszínéről akar mintákat gyűjteni.      

„Metánrakétákat készítünk a Szojuz-2 helyettesítésére” – mondta Rogozin, aki szerint újrahasznosítható űrkomplexumot fognak építeni, amelynek első elemét legalább százszor lehet majd használni.

„Természetesen figyelemmel követjük, mit tesznek amerikai kollégáink. De mérnökeink megpróbálják a rövidebb utat választani – nem azért, hogy megismételjük, amit a SpaceX csinált, hanem hogy túlszárnyaljuk azt” – fejtette ki.

Az elmúlt héten a Mexikói-öbölben landolva visszatért a Földre a Nemzetközi Űrállomásról (IS) az Egyesült Államok űrhajója és legénysége. A missziót a NASA és Elon Musk űrkutatási magánvállalata, a SpaceX közösen hajtotta végre.

Rogozin közölte: nem volt lenyűgözve a SpaceX űrhajó teljesítményétől, landolását „elég keménynek” tartja.

Oroszország hosszú ideje monopolhelyzetet élvezett mint az egyetlen ország, amely képes asztronautákat feljuttatni a Nemzetközi Űrállomásra. A Szojuz űrhajóban egy hely 80 millió dollárba kerül az Egyesült Államoknak.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Komárom

„Jó azt nézni, hogy az emberek örülnek“

Komárom

Négy napig nem működik a Selye Gimnázium, nőtt a fertőzésszám

kassa bankrablás

GALÉRIA: Robbantással próbáltak bankot rabolni Kassán

Peter Pellegrini

Pellegrini: Matovičnak nem az embereket kellene hibáztatnia a megnövekedett esetszám miatt

Lewis Hamilton
Frissítve

Orosz Nagydíj - Hamilton nagy fölénnyel a pole pozícióban

fehérorosz tüntetés

Többszáz nő kezdte meg a hétvégi tüntetéssorozatot Fehéroroszországban, többeket őrizetbe vettek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.