Oroszország szerint fenyegeti az ország biztonságát a NATO bővítése

Jens Stoltenberg

Elfogadhatatlan kockázatokat foglal magában a NATO esetleges bővítése, és ezekkel Oroszország szembe fog szállni – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes az Oroszország-NATO Tanács szerdai brüsszeli ülését követően megtartott sajtótájékoztatóján.

„A tényező, amely komoly mértékben hat az európai biztonság romlására, az a szövetség bővítése” – hangsúlyozta a diplomata.

„Ez komoly mértékben rontja a mi biztonságunkat, amelyre nézve elfogadhatatlan kockázatokat hoz létre, de ezekkel szembe fogunk szállni” – tette hozzá Grusko, aki kifogásolta, hogy a NATO-ba több olyan ország is belépett, amelynek területét a katonai erő Oroszország irányába történő kivetítésére használják fel.

Beszámolója szerint az orosz fél ismertette tárgyalópartnereivel azokat az ellenintézkedéseket, amelyeket biztonságának fenyegetettsége esetén meg fog hozni.

Kifogásolta, hogy a NATO kolosszális erőforrásokat fordít Oroszország feltartóztatására, és Moszkvának ebben az esetben az ellen-feltartóztatást kell választania. A diplomata azt hangoztatta, hogy jelenleg nincs közös pozitív napirend és sok alapvető kérdésben sok a nézetkülönbség Moszkva és az Észak-atlanti Szövetség között.

Hangsúlyozta: Oroszországnak és a NATO-nak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy ne essen bele újból a hidegháború csapdáiba és hogy megtalálja az összefogás módját a fejlődést szolgáló hosszútávú feladatokban.

A szerdai brüsszeli megbeszélést Grusko „szívhez szólónak” nevezte, amelyre szerinte „feltétlenül szükség volt”.  Azt mondta, nem emlékszik „ilyen közvetlenségre és élességre” a NATO-val folytatott párbeszéd során.

Közölte: Oroszország arra számít, hogy a NATO vagy elfogadja Moszkva biztonsági garanciákra vonatkozó javaslatait, vagy magyarázatot ad arra, hogy miért ezek elfogadhatatlanok a számára.

„Mi nem beszélünk semmiféle kompromisszumról” – szögezte le.  

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint Moszkva „szilárdan” abból indul ki, hogy a biztonság oszthatatlanságának elve alapján mindenki, és nem csak a NATO-tagok érdekeit figyelembe kell benni. Azt hangsúlyozta, hogy „kontraproduktívak” és „kudarcra ítéltek” az arra irányuló kísérletek, hogy Oroszország ellenében és Oroszország részvétele nélkül próbálják meg kiépíteni a biztonságot.  

„Nem hagyjuk, hogy ezt megtegyék” – fogalmazott Grusko.

Az orosz védelmi minisztérium  a brüsszeli tanácskozást követően közleményt adott ki, amelyben kifogásolta, hogy a NATO semmibe veszi Moszkva kezdeményezéseit a feszültség csökkentésére, amivel a tárca szerint incidensek, konfliktusok előfeltételeit hozza létre és aláássa a biztonságot.

A dokumentum szerint ezt Alekszandr Fomin orosz védelmi miniszterhelyettes jelentette ki a Oroszország-NATO Tanács két és fél évi kihagyás után megtartott szerdai tanácskozásán.

Fomin tábornok azt is hangoztatta, hogy Oroszország és a NATO kapcsolata „kritikusan alacsony szintre” csökkent, és mindez a globális instabilitás, a terrorfenyegetés, újabb fegyverkezési verseny kibontakozása és az európai biztonsági struktúra teljes leépülése mellett történik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?