Oroszország nem vet be atomfegyvert

<p>Oroszország nem vet be atomfegyvert Szíriában a terroristák ellen, mivel hagyományos fegyverekkel is végezni lehet velük &ndash; jelentette ki szerdán az orosz külügyminiszter az olasz és orosz médiának adott interjújában. Közben az orosz külügyminisztérium közölte: Oroszország, az Egyesült Államok és az ENSZ háromoldalú tanácskozást tart a szíriai konfliktusról december 11-én Genfben.</p>

Szergej Lavrov olaszországi hivatalos látogatása előtt beszélt arról, hogy Moszkva nem vet be atomfegyvert. Szavait az Interfax orosz hírügynökség idézte. „Semmi szükség nincs arra, hogy a terroristák ellen bármiféle atomfegyvert alkalmazzunk” – hangsúlyozta az orosz miniszter.

Lavrov ezzel Vlagyimir Putyin orosz elnök előző napi kijelentésére reagált, miszerint az új Kalibr típusú manőverező robotrepülőgép, amelyet egy orosz tengeralattjáróról, a Földközi-tengerről indítottak kedden egy szíriai célpont ellen, hagyományos és nukleáris töltettel is felszerelhető. Természetesen ez utóbbi nem jön szóba a terroristák elleni harcban – mondta Vlagyimir Putyin.

Az Egyesült Államok, Oroszország és az ENSZ konzultál

„Péntekre tervezünk konzultációkat Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottjának részvételével Genfben” – olvasható az orosz külügyminisztérium közleményében. Oroszországot Gennagyij Gatilov külügyminiszter-helyettes képviseli majd a találkozón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?