Oroszország inváziója súlyos CO2-szennyeződést okozott a környezetben

3

Oroszország katonai inváziója Ukrajnában akár 175 millió tonna szén-dioxid (CO2) kibocsátását is okozhatja. Ez derül ki az ukrán környezetvédelmi minisztérium és civil szervezetek csütörtökön közzétett közös jelentéséből – írja Reuters alapján a szlovák hírügynökség. 

A jelentés szerint a becslés tartalmazza a már kibocsátott mennyiséget, valamint azokat, amelyek az orosz katonai agresszió által okozott károk helyreállításából adódnának 2020 februárjától. A jelentés a CO2-kibocsátás fő forrásaként említi

"a katonai felszerelések által elhasznált több milliárd liter üzemanyagot, a tűz által felégetett több millió hektárnyi mezőt és erdőt, a felrobbantott olaj- és üzemanyag-feldolgozó épületek százait, valamint a több száz kilométernyi frontvonal megerősítéséhez használt hatalmas mennyiségű acélt és betont".

A jelentésből kiderül, hogy a becsült 175 millió tonna kibocsátás 90 millió személygépkocsi éves kibocsátásának felel meg. Ez ugyanannyi CO2-mennyiség, mint amennyit Hollandia egy év alatt termel. A szerzők számszerűsítették a kibocsátások által okozott károk pénzügyi értékét is. Ehhez az úgynevezett Social Cost of Carbon (SCC), azaz a szén-dioxid kibocsátás társadalmi költségét használták. 

"Az Orosz Föderáci több mint 32 milliárd dollár értékű klímakárt okozott a harcok 24 hónapja alatt" - teszi hozzá a kidolgozott tanulmány.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?