Orosz szakértők szerint Ukrajna villámháborúra készül a Krím félszigeten

Moszkva |

<p>Miközben a délkelet-ukrajnai megyékben folytatódnak a katonai műveletek, Kijev titokban villámháborúra készül a Krím félszigeten - írta pénteki számában a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap katonai szakértőkre hivatkozva.</p>

Az újság közlése szerint a Krímmel határos Herszon megyében, amelyet a támadás "hídfőállásának" tekintenek, teljes katonai mozgósítást rendeltek el. 35 éves korig minden férfit behívtak. Ezzel egyidejűleg a Krím félszigettel a szárazföldet összekötő földszorosnál csapatösszevonások zajlanak - tudatta a lappal az orosz védelmi miniszter név nélkül nyilatkozó illetékese. Szerinte "Kijev feladata az, hogy nem megvárva a csapatok délkelet-ukrajnai műveleteinek eredményét katonai konfliktust robbantson ki a félszigeten, amelybe helyi lakosokat és krími tatárokat is bevonnak".

Az ukrán sajtó eközben az ideiglenes krími határ védelmének megerősítéséről ír - tette hozzá a Nyezaviszimaja Gazeta. A független orosz lap emlékeztet Valerij Heletejnek, az egy hete kinevezett új ukrán védelmi miniszternek a kijelentésére, miszerint hamarosan Szevasztopolban tartják a győzelmi parádét.

"Meggyőződésen, hogy Ukrajna győzni fog. Higgyék el, a győzelmi felvonulás minden kétséget kizárólag az ukrajnai Szevasztopolban lesz" – mondta Valerij Heletej a múlt csütörtökön az ukrán parlamentben. A Nyezaviszimaja Gazeta utalt rá, hogy egyes szakértők hősködésnek tartották Heletej szavait, amelyeknek semmi köze a valósághoz. A lap ugyanakkor azt írta: "mint kiderült, Petro Porosenko ukrán államfőnek mégis szándékában áll, hogy krími villámháborút indítson a közeljövőben".

Jurij Nyetkacsev altábornagy, katonai szakértő az orosz újságnak  azt mondta, hogy az ukrajnai Herszon megyében 45 napra behívott tartalékosokkal közölték, hogy a katonai felkészítés után a Krímbe küldik őket. A szakértő szerint nem véletlen, hogy a Krím félsziget keleti oldalához közel húzódó Arabatszkaja Sztrelka nevű (112 kilométer hosszú és 8 kilométertől mindössze 270 méterig terjedő szélességű) szigetnyúlványon BM-21-es Grad típusú rakéta-sorozatvetőket telepítenek. Azt mondta, hogy az ukrán hadsereg a Sztrelkovoje nevű krími településhez közeli gázmezőt és gázelosztó rendszert akarja megtámadni, hogy megakadályozza a félsziget energiaellátását. Nyetkacsev úgy tudja, hogy az ukrán csapatok a Krímhez vezető földszorosnál, Csongar és Tureckij val nevű települések környékén páncélosok és tüzérségi fegyverek, valamint harci helikopterek vannak.

Nyetkacsev altábornagy arra is felhívta a figyelmet, hogy Musztafa Dzsemiljev, az orosz hatóságok által a félszigetről kitiltott krími tatár vezető a napokban arról tájékoztatott, hogy az ukrán kormány Herszon megyének és a Krím félszigetnek Ukrajna keretében való egyesítésére dolgoz ki tervet. Eduard Rogyukov ezredes, a katonai tudományos akadémia levelező tagja a Nyezaviszimaja Gazetának elmondta, meg van győződve arról, hogy a kijevi hatalom a krími tatárokra a lehetséges katonai konfliktus legfontosabb tényezőjeként tekint. A szakértő attól tart, hogy Kijev esetleges intenzív krími katonai műveletekeihez a radikális ukrán Jobboldali Szektor "fél-partizán" zászlóaljai és a krími tatárok fegyveresei is csatlakoznak. "A forgatókönyv természetesen szörnyű, de megvannak az előfeltételei annak, hogy Kijev az amerikaiak és a NATO segítségével megpróbálkozik annak a megvalósításával"- mondta Rogyukov. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?