Orosz légitámadás ért egy katonai támaszpontot Lviv közelében

ukrán válság k

Orosz légitámadás ért egy katonai gyakorlóteret vasárnapra virradóan a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) város közelében; ez eddig a legnyugatibb célpont Oroszország Ukrajna elleni háborújában – közölték a helyi hatóságok, megerősítve korábbi sajtójelentéseket.

A Javoriv gyakorlóteret, amelyhez kapcsolódik egy nemzetközi békefenntartó és biztonsági központ, nyolc rakétatalálat érte a lvivi közigazgatási vezetés közleménye szerint. Megerősítette ezt az ukrán hadsereg is, hozzátéve, hogy nem halt meg senki, de sebesültek vannak.

A robbanásokat Lengyelországban is hallani lehetett a dpa német hírügynökség – lengyel-ukrán határon található Przemyslben lévő – egyik tudósítója szerint.

A támaszpont körülbelül 30, Lviv 50 kilométerre van a lengyel határtól. Lvivbe sokan menekültek a háború elől Ukrajna más részeiből, és sok külföldi ország Kijevből oda helyezte át nagykövetségét közvetlenül a háború kezdete előtt vagy után.

A Javoriv támaszpontra az Egyesült Államok 2015 óta rendszeresen küldött kiképzőket, és a területén a NATO több gyakorlatot tartott – írta az AP hírügynökség.

A Lvivtől 120 kilométerrel délkeletre fekvő Ivano-Frankivszk polgármestere, Ruszlan Marcinkiv közölte, hogy a város repülőterét is légicsapás érte vasárnap hajnalban.

Volodimnir Zelenszkij ukrán elnök azt állította vasárnap hajnali videoüzenetében, hogy Oroszország újabb szakadár köztársaságokat – „álköztársaságokat” – akar létrehozni az országban. Óva intette e területek – köztük a déli Herszon – közigazgatási vezetését és lakosságát, hogy a már elszakadt Donyeck és Luhanszk sorsára jussanak. „A megszállók zsarolják a helyi vezetőket, nyomást gyakorolnak a képviselő-testületi tagokra, megpróbálnak lefizetni embereket” – állította Zelenszkij.

A herszoni városi tanács elnökhelyettese szombaton azt mondta: az orosz megszállók „álnépszavazást” tartanának a városában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?