Orosz lap: melegeket öltek meg Csecsenföldön

Moszkva |

<p>Csecsenföldön több mint száz férfit vettek őrizetbe &quot;a hagyományostól eltérő nemi irányultsága miatt&quot;, közülük legkevesebb hárman meghaltak - írta a hétvégén online kiadásában a Novaja Gazeta című független orosz napilap.</p>

A csecsen belügyi és kormányzati forrásokra, valamint a helyi melegek, biszexuálisok és transzneműek (LGBT) közösségére hivatkozó újság szerint ennél több halálos áldozat is lehet. A lap úgy értesült, hogy néhány őrizetbe vett személyt szabadon bocsátottak, akik aztán elköltöztek a túlnyomórészt muszlimok lakta, az Oroszországi Föderációhoz tartozó Csecsen Köztársaságból.

A Novaja Gazeta úgy tudja, hogy a letartóztatottak között többen a csecsen mufti hivatalában dolgoztak, és a helyi vezető, Ramzan Kadirov ismeretségi köréhez tartoznak és van közöttük két televíziós műsorvezető is. A lap szerint az érintettek nem vállalták nyíltan nemi irányultságukat, mert az "a Kaukázusban egyenértékű a halálos ítélettel".

A GayRussia.ru projekthez tartozó LGBT-aktivisták március elején négy észak-kaukázusi városban kértek engedélyt melegfelvonulás megrendezésére, de folyamodványaikat elurasították. A lap szerint az őrizetbe vételek a kezdeményezést követően kezdődtek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?