Külföld

Orosz külügy: Washington nyíltan ellenségeskedik velünk

"Nyíltan ellenséges cselekedet" a washingtoni és San Franciscó-i orosz diplomáciai épületek kiürítésére kiadott amerikai utasítás - közölte vasárnap az orosz külügyminisztérium.
MTI

2017. szeptember 3. 19:20

Felszólítjuk az amerikai hatóságokat, hogy változtassák meg a véleményüket, és azonnal vonják vissza a rendelkezéseket. Ellenkező esetben minden felelősség az Egyesült Államokat terheli az országaink közötti viszony romlása miatt, amelytől sokban függ a nemzetközi stabilitás és biztonság is - olvasható a tárca holnapján.

Szombaton az orosz félnek ki kellett ürítenie San Franciscó-i főkonzulátusát, valamint washingtoni illetve New York-i konzulátusi hivatalának egy-egy, kereskedelmi kirendeltségként működtetett hivatalát, hogy a bezárást megerősítendő amerikai szövetségi ügynökök ellenőrzést tarthassanak. Az amerikai külügyminisztérium szerint az orosz vezetők jelenlétében végzett "ellenőrzés" célja az volt, hogy meggyőződjenek arról, hogy az orosz diplomaták valóban elhagyták a helyiségeket.

A moszkvai külügyminisztérium közleménye szerint jelenleg az amerikai titkosszolgálatok tartózkodnak a rendőrség segítségével az épületekben".

FEKETE FÜST GOMOLYGOTT SAN FRANCISCÓBAN AZ OROSZ FŐKONZULÁTUS ÉPÜLETÉBŐL

Az orosz külképviseletek bezárásáról meghozott csütörtöki döntés a legutóbbi lépés a Moszkva és Washington között zajló diplomáciai háborúban. Az intézkedés válasz Vlagyimir Putyin orosz elnök július végi döntésére, aki a Washington által Moszkva ellen elrendelt újabb gazdaságszankciókra megtorlásul 755-re csökkentette az Egyesült Államok oroszországi képviseleteinek létszámát.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője az orosz állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, az amerikai fél azt várja, hogy a San Francisco, illetve Washington elegáns negyedeiben lévő diplomáciai épületeket adják el az amerikai államnak.

"Azt várják tőlünk, hogy az amerikai államnak adjuk el ezeket az objektumokat. Ma fényképsorozatot készítünk róluk, hogy világos legyen, miről van szó. Ezek nem udvari garzonlakások. Washington és San Francisco központjában találhatók. Úgynevezett "villa" jellegű objektumok - a legelegánsabb helyeken, azért volt ennyire fontos számukra ez az intézkedés" idézte Zaharovát  internetes oldalán a TASZSZ orosz állami hírügynökség. 

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
bevásárlás

A járványt a pénztárcánkon is érezzük

napsütés

Ilyen időnk lesz szerdán

sport a tv-ben 2

Arsenal–Liverpool bajnoki a tévében

DAC női kézilabda

Az első hatba kerülés a célja a DAC női kézilabdacsapatának

koronavírus

A legtöbb esetben Csehországból hozták be a vírust Szlovákiába

Ľuboš Blaha

Holokauszttagadással gyanúsítja a NAKA Blahát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.