Juraj Blanár legutóbb szeptemberben, New Yorkban találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel (Forrás: FB/JurajBlanár
Hisz a legvadabb konteókban is, Szijjártóval van a legjobb viszonyban - Juraj Blanár külügyminiszterről beszélt volt munkatársa
Megdöbbentő részletekkel szolgált Juraj Blanár (Smer) külügyminiszterről és munkájáról Peter Novotný, aki a miniszter kinevezése óta Blanár egyik legközelibb munkatársa volt. Novotný a Denník N-nek adott hosszú interjút.
Peter Novotnýt a napokban bocsátották el a külügyminisztériumból létszámleépítésre hivatkozva, de feltételezi, hogy elbocsátásában szerepet játszott az is, hogy meleg, ráadásul partnere, akivel közösen nevelik gyereküket, az a Metod Špaček, akinek ENSZ-nagykövetté való kinevezését májusban akadályozta meg a miniszter. Špaček korábban szintén a külügyminisztériumban dolgozott, majd az utóbbi években Zuzana Čaputová köztársasági elnök irodáját vezette.
Orosz befolyás a szlovák külügyben
Novotný szerint a külügyminisztérium egyre gyengébb teljesítményt nyújt, a miniszter nem veszi figyelembe vagy nem reagál érdemben a neki készített elemzésekre, és egyre több az olyan fiatal alkalmazott is, akik Oroszországban végezték el az egyetemet. Példaként a miniszteri irodába a közelmúltban felvett fiatal kollégáját említette, aki felvétele előtt 13 évet élt Moszkvában, ott végzett a hírhedt MGIMO-n, anyanyelve orosz, a szlovák csak a második nyelv esetében.
Nincs túl jó véleménnyel a napokban kinevezett moszkvai szlovák nagykövetről, Peter Priputenről sem. Ő már korábban is teljesített diplomáciai szolgálatot Moszkvában.
Az általa készített koncepcióban, amelyet minden nagykövetjelölt maga készít el, majd a tárcán belül bemutat és végül a parlament külügyi bizottsága elé kerül, egyebek mellett használta a »speciális katonai művelet« kifejezést az az orosz-ukrán háborúra vonatkoztatva
– mondta Novotný a DenníkN-nek adott interjúban. Szerinte az új nagykövet úgy ír Oroszországról, mintha nem is támadott volna meg egy másik független államot.
Népirtás Ukrajnában?
Blanár egyes konspirációs elméletekkel is szoros viszonyt ápol. A miniszterré való kinevezése után például azzal bízta meg munkatársait, hogy keressék meg neki azt a hivatalos jelentést, amely szerint Kelet-Ukrajnában 2014 előtt népirtást követett el az ott élő oroszokkal szemben Ukrajna. Oroszország ezt használta ugyanis indokként a Krím félsziget és a Donbasz egy részének elfoglalására 2014-ben. „Az első utasítása, amit a miniszteri kinevezése után adott nekünk, hogy találjuk meg a hírt a 14 ezer meggyilkolt oroszról Kelet-Ukrajnában” – mondta Novotný. Egy hétig keresték a hírt, pedig tudták, hogy ilyen hír nem szerepelt egyetlen nemzetközi szervezet hivatalos jelentésben sem.
Megnéztük az EBESZ orosz állandó képviselőjének nyilatkozatait is, hogy mondott-e hasonlót. Egy hét keresés után tájékoztattuk Blanárt, hogy ilyen jelentést nem tudunk mutatni, mert nem létezik, mert ez a hír nem igaz
– mondta Novotný. Ennek ellenére Blanár továbbra is hitt benne, mert egy évvel később felhozta ezt az ügyet egy küllföldi út során, ezzel magyarázta, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Netanjahu „rendelte meg” a Hamász akcióját?
Novotný szerint Blanár azt is feltételezi, hogy a 2023. október 7-i izraeli terrortámadásban, amelyet a Hamász palesztin terrorszervezet követett el Izrael Gázával határos területén, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök keze is benne volt. Az akcióban, amely a gázai háború kitöréséhez vezetett, mintegy 1200 embert megöltek, 251-et pedig elhurcoltak a palesztin terroristák.
Az ENSZ Közgyűlésének szeptemberi ülésén egy informális ebéden Blanár miniszter előttem és több más kollégám előtt azt mondta, hogy nem zárhatjuk ki, hogy Benjamin Netanjahu maga segítette vagy közvetlenül szervezte a Hamasz támadását Izrael ellen tavaly október 7-én
– ismertette Blanár egyik újabb elméletét Novotný.
Blanárnak egyébként több problémája is van Izraellel, eddig még nem látogatott el oda, habár lett volna rá alkalma. Már az útját szervezték, találkozott volna Mahmud Abbásszal a palesztin önkormányzat vezetőjével is. Blanár azonban lemondta ezt a találkozót, és korlátozza az Izraellel kapcsolatos állásfoglalások kiadását is. Novotný szerint nem ítélhették el az izraeli szurkolók ellen, Amszterdamban elkövetett erőszakos akciókat sem, pedig a közösségi médiába szánt bejegyzést már előkészítették.
Hogyan „futott össze” Blanár Lavrovval New Yorkban
Nagyon érdekes volt Blanár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter New York-i találkozója az ENSZ közgyűlés idején. Habár a külügy úgy kommunikálta, mint egy előre tervezett találkozót, Novotný szerint – aki szintén tagja volt a külügyminiszter küldöttségének – két nappal előtte még nem tudtak róla semmit.
A látogatás programját hónapokig készítjük elő. Ez a diplomácia csúcsa a világban, és ez a találkozó egyáltalán nem volt tervezve, nem számoltunk vele, még csak fel sem merült
– mondta a Lavrov-Blanár találkozóról Novotný.
Már New Yorkban tartózkodtak, amikor küldöttség több tagját is megkereste egy orosz nevű nő, ő ajánlotta a találkozót Blanárnak Lavrovval. A részleteket Blanár még a küldöttség tagjai előtt is titkolta, egyedül Ján Kubiš, a köztársasági elnök tanácsadója tudott róla, ő segíthetett a szervezésben. A két miniszter végül a látogatás utolsó napjának estéjén találkozott, a küldöttség tagjai is csak egy orosz hírügynökség által közölt fotó alapján értesültek róla.
Már csak Szijjártó marad
A volt külügyes szerint egyre jobban elszigetelődik a miniszter és vele együtt az egész szlovák diplomácia. „Egyre kevesebb a hivatalos külföldi út, ami összefügg a minisztérium leépülésével. Tőlünk már nem várnak külpolitikai állásfoglalásokat. Már csak a rutinmunkát végzik” – mondta Novotný.
Balnár külföldi kapcsolatai is beszűkültek, a legközelebbi kapcsolatban Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel van.
Blanárnak a legjobb kapcsolata Szijjártó miniszterrel van, legalábbis a megelőző három külügyminiszterrel összehasonlítva. Vannak informális beszélgetéseik is, ami a diplomáciában természetes, de nem regisztráltam, hogy ilyen informális kapcsolata lett volna más külügyminiszterekkel is
– írta le Novotný Blanár és Szijjártó viszonyát. Szerinte a két minisztert nagyon nehéz összehasonlítani, Szijjártót sokkal tapasztaltabbnak, a külpolitikában sokkal járatosabbnak tartja.
A Denník N Peter Novotnýval készített interjújáról megkérdeztük a külügyminisztériumot is, amint választ kapunk, bővítjük cikkünket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.