Orosz dróntámadás érte Kijevet és Harkiv városát

katonai dron k

Több orosz drón támadta kedd este az ukrán fővárost, Kijevet, legalább két csapás a kelet-ukrajnai Harkiv városát vette célba, az ország déli részén fekvő Herszonban kilenc ember megsebesült a települést ért tüzérségi belövésekben – közölték a hatóságok.

Roman Mrocsko, Herszon polgármestere azt írta a Telegramon, hogy a települést ért ágyúzásban kilenc ember megsebesült, köztük négy gyermek. A sebesültek közül „egy anya és három gyermeke kórházba került. Az állapotuk közepesen súlyos. Zúzódásaik és robbanás okozta sebeik vannak” – írta a városi elöljáró, hozzátéve, hogy a másik öt sebesültet a helyszínen ellátták.

Több iráni gyártmányú, Sahíd robbanószerkezetű drónt is lelőtt az ukrán légvédelem, amint azok Kijev felé tartottak – közölte a fővárosi katonai közigazgatás vezetője, Szerhij Popko a Telegramon.

Az előzetes adatok szerint (...) nincsenek áldozatok, sem károk

– írta.

Megjegyezte: decemberben a főváros ellen ez volt az ötödik támadás, amelyet a Fekete-tenger irányából hajtottak végre.

Harkiv polgármestere, Ihor Terehov legalább két tüzérségi lövedék becsapódásáról számolt be lakóházak közelében. „Az áldozatokról és a pusztításról szóló információk összegyűjtése folyamatban van” – közölte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?