Orkánerejű vihar érte el Nagy-Britanniát

Orkánerejű vihar érte el Nagy-Britanniát

Orkánerejű vihar érte el vasárnap este Nagy-Britanniát, jelentős közlekedési fennakadásokat okozva országszerte.

A brit meteorológia, amely napok óta jelezte az Isha névre keresztelt atlanti vihar érkezését, szinte az ország teljes területére a második legmagasabb, narancssárga riasztást adta ki.

A szolgálat vasárnap éjjeli beszámolója szerint a leghevesebb, csaknem 150 kilométer/óra sebességű széllökést Wales északi részén, Snowdonia térségében mérték, de Londonban és az ország számos más vidékén is gyakori az óránkénti 90–120 kilométeres szélsebesség.

Skóciában a hatóságok vasárnap estétől hétfő délelőttig elővigyázatossági megfontolásokból teljesen leállították a vasúti közlekedést, az angliai és a walesi vasútvonalak több szakaszán sebességkorlátozásokat rendeltek el.

Észak-Írországban több mint 45 ezer, Angliában és Walesben hétezer lakóingatlanban szűnt meg az áramszolgáltatás a vezetékrendszer megrongálódása miatt.

A légiközlekedést a vihar elsősorban az északnyugat-angliai, a skóciai és az ír repülőtereken zavarta meg. A dublini repülőtéren vasárnap estig 114 járatot töröltek, a Nagy-Britanniából Belfastba tartó járatok közül pedig többet más repülőterekre irányítottak át.

A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n ugyanakkor a viharos szél ellenére folyamatos volt a forgalom, és vasárnap éjjelig nem érkezett hír járattörlésekről.

A British Airways Heathrow-ról Budapestre tartó esti járata egyórás késéssel ugyan, de felszállt.

A Wizz Air budapesti járata a Londontól északra fekvő Luton repülőtérről több mint kétórás késéssel, de szintén el tudott indulni.

Az Isha orkán, amely az Atlanti-óceánról tört rá a Brit-szigetekre, a meteorológia előrejelzése szerint hétfő délelőttre elvonul.

A vihar érkezése előtt több mint egy hétig az évszakhoz képest is szokatlanul hideg volt Nagy-Britanniában: az északi országrészekben reggelente jóval mínusz 10 fok alatti hőmérsékleteket mértek.

Az Isha ugyanakkor jelentős enyhülést hozott: a következő hétre a prognózis plusz 10–14 fok közötti hőmérsékleti maximumokat valószínűsít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?