Őrizetbe vették egy repülőgép fedélzetén egy betiltott Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét

Bármikor sztrájkba léphetnek a Ryanair pilótái

Őrizetbe vették vasárnap Raman Prataszevicset, a Fehéroroszországban szélsőségesnek nyilvánított NEXTA nevű Telegram-csatorna volt főszerkesztőjét Minszkben a Ryanair légitársaság egyik repülőgépén, amely a fehérorosz fővárosban előre nem tervezett leszállást hajtott végre – közölte a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet.

A Vjaszna szerint a Ryanair légijárata Athénból Vilniusba tartott.

A fehérorosz hatóságok tájékoztatása szerint a repülőgépnek azért kellett leszállnia Minszkben, mert a pilótáktól bejelentés érkezett egy, a fedélzeten elhelyezett pokolgépről. Emiatt egy MiG-29-es típusú vadászrepülőgépet is riasztottak az utasszállító elkísérésére a minszki repülőtérre.

Az államfői sajtóirodához közel álló Pul Pervogo Telegram-csatorna úgy tudja, Aljakszandr Lukasenka adott utasítást arra, hogy kényszerítsék leszállásra az utasszállítót a fedélzeten állítólag elhelyezett pokolgép miatt. A helyi sajtó szerint Lukasenka így akarta megmenteni Európát egy esetleges terrorista fenyegetéstől.

Jelenleg a repülőgép tűzszerészeti átvizsgálása zajlik.

A fehérorosz belügyminisztérium korrupciós ügyekért és szervezett bűnözésért felelős részlege időközben megerősítette a NEXTA egykori főszerkesztőjének őrizetbe vételét. Az ellenzékit akár tizenöt év börtönre is ítélhetik terrorvádakkal.

A fehérorosz legfelsőbb bíróság 2020 októberében szélsőségesnek nyilvánította a NEXTA nevű Telegram-csatornát és magát a NEXTA logóját. Az oldal alapítóját, Szcjapan Pucilát és korábbi főszerkesztőjét, Raman Prataszevicset a fehérorosz állambiztonság (KGB) a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek listájára helyezte, és nemzetközi körözést kért ellenük. Februárban a külföldre szökött Pucila és Prataszevics kiadatását kérték Lengyelországtól. A két férfit tömeges zavargások előkészítésével és szervezésével vádolják.

Pucila és Prataszevics 2017-ben hozták létre Telegram-csatornájukat, amely az augusztus 9-i elnökválasztást követően az ellenzéki hangok legfőbb platformjává vált. Az akkori voksolást az országot hosszú ideje irányító Lukasenka nyerte meg, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80,1 százalékával. Az ellenzék csalást kiáltott, Lukasenkát az Európai Unió sem ismeri el törvényes államfőnek. A választás után hosszú ideig hetente tartottak tiltakozó megmozdulásokat, amelyeket a biztonsági erők levertek. Több mint 30 ezer tüntetőt tartóztattak le, több tiltakozó életét vesztette, további százak pedig megsebesültek a megmozdulások során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?