Őrizetbe vették az isztambuli robbantás fő elkövetőjét

Őrizetbe vették az isztambuli robbantás fő elkövetőjét

A török hatóságok őrizetbe vették a hat halálos áldozatot követelő vasárnapi isztambuli robbantás fő elkövetőjét, aki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez köthető – közölte hétfő hajnalban Süleyman Soylu török belügyminiszter a detonáció helyszínén újságírókkal.

Soylu kifejtette: az Isztambuli Rendőrfőkapitányság őrizetbe vette azt, aki vasárnap délután elhelyezte a pokolgépet a metropolisz forgalmas sétálóutcájában, az Istiklalon.

A belügyminiszter elmondta: az elsődleges vizsgálatok alapján a merénylet parancsát az észak-szíriai Kobaniban adták ki, az elkövető pedig vélhetően az északnyugat-szíriai Afrín térségében jutott át a szíriai-török határon. Az esettel kapcsolatban – a merénylő elött – másik 21 embert is őrizetbe vettek – tette hozzá. További részletekről nem adott tájékoztatást.

Isztambulban körülbelül hat éve nem történt terrorcselekmény - emlékeztetett egyúttal Soylu a 2016 szilveszterén végrehajtott isztambuli mészárlásra a Boszporusz partján található Reina klubban.

A tárcavezető felszólalásában arról is beszámolt, hogy az előző napi merénylet 81 sebesültjéből 50-et már hazaengedtek a kórházból. Öt áldozat van intenzív osztályon, két ember állapota pedig továbbra is súlyos – ismertette.

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este aljas támadásnak minősítette a történteket, kijelentve, hogy Törökországot és a török népet, ahogy eddig, úgy ezután sem lehet terrorizmussal rabul ejteni.

Az isztambuli főügyészség nagyszabású nyomozást indított az ügyben.

Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK hajtotta végre. A pokolgépes támadásokban több százan vesztették életüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?