Őrizetbe vették a volt ukrán belügyminisztert (frissítve)

Kijev |

<p>Őrizetbe vették vasárnap Jurij Lucenkót, a hatalommal való visszaélés gyanújával vizsgálat alatt álló Julija Timosenko volt miniszterelnök kormányának egykori belügyminiszterét - közölte szóvivője.</p>

Mint mondta, Lucenkót otthonánál vette őrizetbe 11 ember, köztük az ügyészség képviselői és a nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) Alfa elitegységének tagjai. Inna Kiszil szóvivő szerint a lépés "váratlanul" érte Lucenkót, aki az ellene folyó vizsgálat november 2-i kezdete óta házi őrizetben volt Kijevben.
"Nem értem, miért az SZBU jött érte - mondta a szóvivő. - Az Alfa egység dolga az, hogy a terroristákat kapja el, nem az, hogy ilyen dolgokban vegyen részt."
Jurij Bojcsenko ügyészségi szóvivő megerősítette az exminiszter "előállítását", hozzátéve, hogy hétfő előtt az ügyészség nem kommentálja az ügyet. Az SZBU nem volt elérhető vasárnap.
Jurij Lucenkót, aki 2005 februárjától 2006 decemberéig, majd 2007 decemberétől 2010 januárjáig volt a belügyi tárca vezetője, "a jogi eljárás megsértésével" vádolják, azzal, hogy sofőrjét alkalmazva "több mint 40 ezer hrivnya (3600 euró) veszteséget" okozott az államnak.
Lucenko a "narancsos forradalomnak" nevezett népi felkelés egyik élharcosa volt, amely hatalomra juttatta Viktor Juscsenko elnököt és akkori szövetségesét, Julija Timosenkót. Az év elején megválasztott új elnök, az oroszbarát Viktor Janukovics ismételten sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolta Timosenko kormányát.
Jurij Lucenko nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?