Orbán Viktor: Magyarország nem enged semmiféle nyomásnak a bővítéssel kapcsolatban

orban viktor k

Magyarország nem enged semmiféle nyomásnak, a bővítéssel kapcsolatban nagyon határozott álláspontja van, azt fogja képviselni „akármi is az ajánlat” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.

Orbán Viktor a kétnapos EU-csúcsra érkezve közölte: a magyar álláspont nagyon világos. „Ha bővítésről beszélünk, akkor a magyar álláspont azt mondja, hogy ez egy érdemalapú, szofisztikált, jogi eljárás” – fejtette ki.

Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszerelnök azt mondta, a bővítésnek vannak feltételei, ezek nem teljesültek.

Közölte: az Európai Tanács nincs abban a helyzetben, hogy döntsön. Szavai szerint erre később kell visszatérni, amikor – mint kiemelte – a feltételek már teljesültek.

„Ebből nem fogunk elmozdulni, akármi is az ajánlat” – tette hozzá Orbán Viktor.

Kérdésre válaszolva kifejtette: a bővítés nem elméleti kérdés, a bővítés jogilag meghatározott folyamat, melynek feltételei vannak.

Az EU hét ilyen feltételt kér számon, amelyből Ukrajna ez idáig az Európai Bizottság értékelése szerint négyet teljesített. Mivel a brüsszeli testület álláspotja szerint három feltétel nem teljesült, nincs itt az ideje Ukrajna tagságáról tárgyalni – jelentette ki.

„A magyar genetikailag nem érzékeli a nyomást, ezért ez bennünket nem befolyásol” – fogalmazott Orbán Viktor, majd hozzátette: a bővítéssel kapcsolatban Magyarországnak nagyon határozott álláspontja van, azt fogja képviselni.

Az Ukrajnának szánt, négyéves időszakra szóló 50 milliárd eurós tervezett uniós finanszírozásról a miniszerelnök azt mondta, az országnak szánt rövid távú támogatást az EU már elfogadta a költségvetés terhére. Egy nagyobb összegű és hosszabb távú támogatásnak azonban az uniós költségvetésen kívül kell szereplenie. Ez esetben Magyarország kész lenne azt támogatni – mondta.

Mivel a rövid távú támogatás már jóvá van hagyva, az EU nincs időszűkében – emelte ki a miniszerelnök, majd hozzátette: Magyarország nem köt össze egyetlen magyar ügyet sem Ukrajnával, vagy más kapcsolatos ügyekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?