Orbán: nem fogadjuk el, hogy idegenek kormányozzanak minket

Budapest |

<p>A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük - jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i állami ünnepségen, a budapesti Kossuth téren.</p>

 A miniszterelnök - akit a tömeg Viktor, Viktor skandálással fogadott - 1956 ünnepét szentnek nevezte, mert azt megszentelte a magyarok szabadságért hullott vére, majd azt mondta, "itt van velünk lélekben minden szabadságszerető magyar Kolozsvártól Budapesten át Los Angelesig".
    Az 56 évvel ezelőtti forradalom hősei ütötték az első és végzetes rést a szovjet világbirodalmon, ők ébresztették fel a nyugati baloldal lelkiismeretét, négy évtizeddel később, a rendszerváltáskor pedig ők adtak erőt a szovjetek kiszorításához, a szocialista munkáspárt földre döntéséhez és a szabad világtól elválasztó aknazár és szögesdrót akadályok megsemmisítéséhez - méltatta beszédében a szabadságharcosokat Orbán Viktor, aki szerint ma az egész világ tudja és elismeri, hogy a magyarok forradalmával és szabadságharcával az egész világ lett jobb.
    1956. október 23-án - folytatta - a Kossuth Lajos téren történt meg az az addig elképzelhetetlennek tűnő csoda, hogy mindenki, még a párttagok többsége is felfedezte: becsület nélkül nem lehet élni.
    Október 23-a azonban minden évben arra is emlékeztet, hogy az 1956-os forradalmat leverőknek - akik szégyennek, bűnnek minősítették, ha valaki polgár, ha valaki keresztény vagy bármilyen vallásos családból származott - a törekvései nem tűntek el a magyar közéletből. Elég 2006. október 23-ára gondolni: "lovasroham, könnygáz, vasbotok, gumilövedékek és utána a brutalitásban élen járók kitüntetése és megjutalmazása" - sorolta a kormányfő - akinek szavait hangos pfújolás fogadta a tömeg részéről -, majd megjegyezte: "jó ha ezt észben tartjuk".
    A miniszterelnök beszédében párhuzamot vont a szocializmus bukása és a nyugati világ gazdaságának 2008-ban kitört válsága között, és azt mondta: azért rendült meg mindkettő, mert egyik sem az igazság útján járt. A szocializmusról is kiderült, nem a saját lábán állt, hanem egy világbirodalom zsinórján függött, a tartózsinór azonban elszakadt - vagy a marok gyengült el -, és az egész építmény lezuhant - magyarázta, majd azzal folytatta, hogy 2008-ban a nyugati világ gazdaságáról derült ki, hogy nem a saját lábán állt, hanem "egy pénzvilág-birodalom hitelzsinórján" függött, de ez a zsinór is elszakadt, összetörve sok nemzetgazdaságot.
    Európa ma a feje búbjáig eladósodott, a saját dogmái kötik gúzsba, a világban jelenleg zajló változással azonban el fog dőlni, "ki gályázik reménytelenül az adósságtengeren, és ki az, aki visszanyerve szabadságát partot ér", ahogyan az is, hol állandósul a felfordulás, és hol lesz szilárd a jövő - vázolta a miniszterelnök Európa mostani helyzetét, jelezve, hogy szerinte a kontinens még nem döntötte el, hova álljon, Brüsszelben még nem tudják, "a fékre lépjenek vagy a gázpedálra".
    Megítélése szerint Európának meg kellene értenie, hogy nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül pedig nincsen lelke. "Köszönet azoknak, külön köszönet a békemenetnek, amely ezért az európai Magyarországért áll ki" - tette hozzá, köszöntve a Kossuth Lajos téri - a rendőrségi becslés szerint négyszázezres - tömeget, amelyben ott voltak az ország függetlenségéért és a kormány melletti kiállásért szervezett békemenet résztvevői is.
    Az Európai Unióra rátérve a kormányfő azt mondta, Brüsszelben szép számmal találni olyanokat, akik az európai gazdaság megújítása helyett a "megroggyant pénz- és bankkapitalizmusba" akarnak újra életet lehelni, akik azt akarják, hogy csak az emberek viseljék a válság terheit. "Ezt nem fogadhatjuk el" - nyomatékosította, nagy tetszést kiváltva ezzel hallgatóságában.
    A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés mindenkire érvényes szabályait, de azt nem, hogy bármilyen "kifinomult módszerrel" idegenek kormányozzák a magyarokat - jelentette ki, közölve azt is, hogy az európai kultúrnemzetek közös erkölcsi mércéjét Magyarország is elfogadja, a kettős mércét viszont nem.
    "Elfogadjuk és teljesítjük azokat a kötelezettségeinket, amelyeket Magyarország vállalt, de nem fogadjuk el, hogy a szocialista kormányok hibái miatt az egész országot büntessék Brüsszelben még ma is. Elfogadjuk, hogy az európai intézményeket is megilleti a tisztelet, de nem fogadjuk el, hogy az unió bármely intézménye tiszteletlenül bánjon a magyarokkal" - hangsúlyozta a kormányfő.
    Kijelentette: ha 1956-ban, vagyis tíz évvel a világháború, a párizsi békediktátum és szovjet megszállás után a magyar nemzet képes volt fegyvert fogni a szabadságért, akkor - mint mondta - nekünk mai magyaroknak sincsen okunk kételkedni a saját erőnkben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?