Orbán nekiment Sorosnak

Budapest |

<p>A magyarok és a lengyelek is joggal várnak el több tiszteletet az Egyesült Államok volt és jelenlegi vezetőitől - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, reagálva arra, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök &quot;putyinizálódással&quot; vádolta meg Lengyelországot és Magyarországot.</p>

Orbán Viktor megjegyezte, tetszik neki, amit Jaroslaw Kaczynski, a lengyelországi kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke mondott az ügyben, vagyis hogy Bill Clintonnak orvoshoz kell fordulnia.

A magyar miniszterelnök szerint a Magyarországra, Lengyelországra és általában Közép-Európára tett negatív megjegyzések, amelyek megszaporodtak a menekültválság óta, nem véletlen elszólások. Ugyanis "a Demokrata Párt vezetői mögött (...) Soros Györgyöt kell látnunk", aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába - mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország akadályát jelenti ennek a Soros-féle amerikai tervnek.

A magyar kormányfő ezek alapján Bill Clinton szavait úgy kommentálta: "a száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?