Orbán mindent cáfol Brüsszelben

Brüsszel |

<div>Alaptalannak nevezte a Közép-európai Egyetem bezárásáról szóló vádat Orbán Viktor magyar miniszterelnök.</div>

Az Európai Parlament plenáris ülésének a magyarországi alapjogok helyzetéről folytatott vitáján kijelentette, szerinte a törvény nem tesz mást, mint egységesíti a valamennyi magyarországi felsőoktatási intézményre vonatkozó szabályozást, és felszámolja az európai egyetemek eddigi privilegizált helyzetét. Kijelentette, kötelessége biztosítani, hogy az európai és a magyar egyetemek ne legyenek hátrányosabb helyzetben versenytársaiknál. Az alapjogok magyarországi helyzetéről azt mondta, nem kérdőjelezhető meg a magyar kormány elkötelezettsége az Európai Unió iránt, ugyanakkor „számos tekintetben elégedetlenek vagyunk az EU működésével”. Elmondta, kormánya azért bírálja az Európai Uniót, mert szeretné kiküszöbölni a fennálló hibákat, illetve megreformálni az EU-t. A civil szervezetekkel kapcsolatban elmondta, az EU több tagországában is foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miként lehet mindenki számára átláthatóvá tenni a demokratikus döntéshozatalt befolyásolni próbáló szervezetek működését, a magyar kormány sem akar mást, mint hogy a nem kormányzati szervezetekről (NGO) tudni lehessen, milyen pénz és érdek áll mögöttük. Az ülésen megvitatják a magyar felsőoktatási törvény módosítását, a civil szervezetekkel kapcsolatos jogszabályok tervezett szigorítását, a menedékkérők automatikus őrizetbe vételét, valamint a médiapluralizmus és az igazságszolgáltatás függetlenségének kérdését is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?