Orbán: ebben a formában nem lehet bevezetni az adót

Budapest |

<p>A távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.</p>

A kormányfő indoklásul azt mondta: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert kialakult "egy félelmeket előhívő vízió", amely kezelhetetlenné teszi a vitát, vagyis "a vita félrecsúszott", "nincs meg a közös alap"; hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni - mert "a távközlés áthúzódik az internetre" -, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük.

Az emberek azonban megkérdőjelezik az egész ésszerűségét, "ilyen körülmények között nem lehet bevezetni semmit sem" - fogalmazott Orbán Viktor. Hangsúlyozta: a kormánynak el kell fogadnia, hogy az ésszerűség mércéjével meg kell mérni minden intézkedést, és ha az embereknek nemcsak hogy nem tetszik egy lépés, hanem ésszerűtlennek is tartják azt, akkor nem szabad megtenni. "Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem az emberekkel közösen kormányzunk" - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert "választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe". A konzultáció vége 2015 első negyedévének, félévének végére várható - fűzte hozzá.

A kormányfő a rádióműsorban kiemelte, továbbra is cél, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet, az erről szóló megállapodásokat a szolgáltatókkal már megkötötték.    Ez egy több száz milliárd forintos projekt, és "ezzel Európa élmezőnyébe fog Magyarország kerülni" - közölte a miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?