Évértékelő beszédet tartott a magyar miniszterelnök.
Orbán: A NATO-ban és az EU-ban Magyarországon kívül mindenki a háború pártján áll
„Közel két hete pusztító erejű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, a baj hirtelen jön, nem kopogtat, egyszer csak ránk töri az ajtót” – kezdte évértékelő beszédét Orbán Viktor. A magyar kormányfő hozzátette, annyi minden történt az elmúlt évben, hogy felsorolni is sok.
Orbán Viktor azt mondta, „Gyuri bácsiék begurítottak 4 milliárd forintot az elvtársaiknak”, utalva ezzel a magyar ellenzékre, hozzátéve, hogy „lehet, hogy még rá is fizetnek”.
A magyar miniszterelnök hosszan sorolta a kormány eredményeit 2010 óta, felhozta többek között a minimálbér és a gazdaság növekedését, valamint hogy egymillió ember állt munkába.
Orbán szerint a „negyedik kétharmadhoz nemcsak szerencse, de szív is kellett”.
Mikor azt hittük, végre kiegyenesedtünk, 2020 tavaszán beütött a covid. Fájdalmas volt, pótolhatatlan vesztességekkel. Amikor túljutottunk a járványon, a miniszterelnök azt gondolta, végre elfoglaljuk azt a polcot, amire a tehetségünk, történelmünk feljogosít bennünket. Erre beütött a háború, ami úgy tűnik, hogy több évig is eltarthat. A Covid után nem a helyes útra tért vissza a világ, hanem jött a háborúk kora. 2022 volt a rendszerváltás utáni legnehezebb év a miniszterelnök szerint
– mondta.
Orbán Viktor a háború kapcsán elmondta, azt tudjuk, hogy mi lesz, az a kérdés, addig mi lesz. Szerinte 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta: a háború és infláció veszélye már nem új.
De hogyan győzzük le a háború veszélyét? Szívünk szerint azonnal véget vetnénk neki, de ehhez nincs elegendő erőnk”, így csak egyetlen választás maradt, ki kell maradni a háborúból. Ez azért nem lesz egyszerű NATO- és EU-tagként, mert „ott rajtunk kívül mindenki a háború pártján áll
– emelte ki.
A magyar miniszterelnök szerint a magyarok fölött csak Isten áll, más országok ne. „Helyes, és egyedül csak az a helyes erkölcsileg, ha kimaradunk a háborúból” – tette hozzá.
Magyarország elismeri, hogy Ukrajna a saját területét védi, de erkölcsi szempontból sem lenne helyes, hogy Ukrajna érdekeit a magyar érdekek elé tenné
– közölte, egyúttal hangsúlyozva, hogy ő maga is szuverén Ukrajnát szeretne, csak éppen tűzszünettel.
„A baloldal Magyarországon is a háború pártján áll, fegyvert szállítana, Ukrajnát finnanszírozná és megszakítaná a kapcsolatot Oroszországgal Mi ezt nem tesszük” – mondta Orbán. Megismételte: Magyarország továbbra is fenntartja gazdasági kapcsolatait Oroszországgal, és szövetségeseinek is ezt javasolja.
Európa a háborúba sodródás perceit éli, vékony pallón egyensúlyoz, valójában már közvetett háborúban áll Oroszországgal, mert például fegyvert szállít, kiképzi az egyik harcoló fél katonáit. A belesodródás veszélye állandósult: sisakkal kezdődött, aztán jöttek az emberi élet kioltására nem alkalmas eszközök szállítása, aztán már a tankok
– mondta.
Ketten maradtunk a béke pártján: Magyarország és a Vatikán. „A társaságra nem lehet panaszunk, de komoly következményekre kelll számítanunk” – jegyezte meg Orbán Viktor.
Béke akkor lesz, ha az amerikaiak és az oroszok tárgyalnak egymással. A további harc nem a győzelmet hozza majd el, hanem még több ember halálát, évekig tartó háborút, pusztítást és a világháború veszélyét.
– jelentette ki a magyar kormányfő.
Orbán Viktor szerint az uniós szankciók 4000 milliárd forintot vettek ki a magyar emberek zsebéből. „Oroszországot célozták meg, de Európát találták meg. Azt ígérték, a szankciókkal véget vetnek a háborúnak. Eltelt egy év, és nem látszik a háború vége. A szankciókat a korábbi ígéretekkel ellentétben kiterjesztették az energiahordozókra is, ami miatt drasztikusan megnőttek az energiaárak a miniszterelnök szerint. A megugró energiaárak minden árat megemelnek” – tette hozzá.
A magyar jogállamiságot bolházzák, miközben a rabomobil állandó ügyeletet tart az Európai Unió épületénél
– közölte.
2022 olyan év volt, ami kettétörhette volna a magyar gazdaság gerincét – mondta Orbán Viktor. A hivatásos károgók – volt jegybankelnökök, átállt jobboldali közgazdászok – már javában temettek minket, és armageddont jósoltak.
„A háborúból kimaradunk, Magyarország a béke és biztonság szigete marad, letörjük a inflációt is, ez a kormány dolga, nem is lesz benne hiba. A pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen. A genderpropaganda nem egy szivárványos dumcsi, hanem a gyerekeinkre leselkedő veszély” – zárta gondolatait Orbán Viktor.
(telex, hvg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.