Öngyilkos merényletek áldozatainak temetésén is öngyilkos merényleteket követtek el

Libanon |

<p>&nbsp;Öngyilkos merényletek áldozatainak temetésén is öngyilkos merényleteket követtek el hétfőn Libanonban.&nbsp;</p>

Hajnalban négy merénylő robbantotta fel magát, és végzett hat emberrel egy, a szíriai határhoz közeli, zömmel keresztények lakta faluban, Kaában. Az első merénylő akkor robbantott, amikor útját állta egy helybéli, majd amikor több lakos is odasietett, a másik három terrorista is a levegőbe repítette magát. A detonációk 19 embert megsebesítettek, köztük a libanoni hadsereg négy katonáját. Az összes halálos áldozat ugyanakkor polgári személy volt.

Késő este azután újabb négy merénylő lépett akcióba a faluban. Megvárták, hogy a gyászolók egybegyűljenek a reggeli áldozatok temetésére készülve, majd robbantottak. Csak ők haltak meg, viszont megsebesítettek további 15 lakost.
    
A falu vezetősége ezek után nyomatékkal arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak otthon, és lőjék le azonnal azt, akit gyanúsnak vélnek. 
    
Libanoni biztonsági források szerint a robbantássorozatokat az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet hajtotta végre, ám az eddig nem jelentkezett elkövetőként.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?