Öngyilkos merénylet a kabuli repülőtérnél

Kabul |

<p>Öngyilkos merénylő autóba rejtett pokolgépet hozott működésbe kedd reggel a NATO katonai támaszpontja előtt, a kabuli nemzetközi repülőtérnél; a detonáció halálos áldozatokat is követelt.</p>

A belügyminisztérium közlése szerint legalább ketten életüket vesztették, heten megsebesültek.

Egy kereskedelmi televízió szerint afgán és külföldi katonák is vannak áldozatok között. Egy afgán tisztségviselő azt mondta, nincsenek polgári áldozatok, az egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője szerint azonban az egyik halálos áldozat civil.

A rendőrség azt közölte, hogy egy külföldieket szállító gépkocsioszlop lehetett a merénylet célpontja.

A kormányellenes tálib lázadók közölték: ők hajtották végre a támadást; az akcióban megsemmisítettek három terepjárót.

A polgári repülőteret irányító afgán tisztségviselők elmondták, hogy a merénylet miatt nem állították le sem a nemzetközi, sem a belföldi polgári légi forgalmat. Korábban az afganisztáni NATO-haderő (ISAF) egyik tisztje azt mondta, hogy a repülőtérnél lévő külföldi katonai támaszpont minden kapuját bezárták, és a légikikötő egyelőre nem fogad, és nem is indít járatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?